Percről percre

Kimentettek egy embert az áradó Dunából Tahitótfalunál | Extrém terhelésnek vannak kitéve a gátak | Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Szakértő: El akarhatják hallgattatni a békepárti Donald Trumpot, emögött pedig háborúpárti erőket sejtenek

Sokan úgy gondolják, hogy el akarják hallgattatni az alapvetően békepárti Donald Trumpot, emögött pedig háborúpárti erőket sejtenek – reagált a Századvég Közéleti Tudásközpont tudományos igazgatója az M1-en az elnökjelölt elleni merényletkísérletre. Ifj. Lomnici Zoltán azt mondta, sokan felhívják rá a figyelmet, hogy a liberális média Donald Trump elleni hergelő kampánya is hatással lehetett a történtekre.

Mindent megtettek eddig is, hogy ellehetetlenítsék, először perekkel próbálkoztak, azt a Legfelsőbb Bíróság egyik korábbi döntése blokkolta, hogy bíróság elé álljon a novemberi elnökválasztásik Donald Trump, és most úgy tűnik egy újabb eszközt vetettek be. Ez nagyon sötét napja az amerikai demokráciának, nagyon sötét napja az amerikai történelem könyveknek” – fogalmazott ifj. Lomnici Zoltán.

Az alkotmányjogász szerint az a tendencia, ami Ficotól Donald Trumpon át valójában mondjuk ki, veszélyezteti az összes békepárti vezetőt, így Orbán Viktort is, ez nem érhet, nem gyűrűzhet be Magyarországra, éppen ezért a gyűlöletkeltő erőket hazánkban is vissza kell szorítani, hiszen látjuk, hogy ez hova vezet, ha ők nagy teret kapnak és széles körben eljutnak az üzeneteik az emberekhez.

Kiemelt kép: MTI/AP/Evan Vucci

Ajánljuk még