Aktuális

Elhunyt az újvidéki tragédia egyik súlyos sérültje

Lajkó Fanni a békemisszióról: Orbán Viktor a békét keresi sok nyugati vezetővel ellentétben

| Szerző: TG
Orbán Viktor miniszterelnök számos nyugati politikussal ellentétben pontosan tudja, hogy békét csak a két háborús fél tárgyalóasztalhoz ültetésével lehet elérni – fejtette ki a hirado.hu-nak Lajkó Fanni, az Alapjogokért Központ elemzője, akit a kormányfő békemissziója kapcsán kérdeztünk. Orbán Viktor az elmúlt egy hétben Kijevben, Moszkvában és Pekingben tárgyalt az ukrán az orosz és a kínai elnökkel, kedden pedig Washingtonba a NATO-csúcsra érkezett, ahol Recep Tayyip Erdogan török államfővel találkozott.

Orbán Viktor kormányfő az utóbbi időben sorra kereste fel az orosz–ukrán háború érintett feleit. A kormányfő ezek során hangsúlyozta, hogy hazánk a békében érdekelt. Ön szerint mennyire lehet sikeres a magyar miniszterelnök békemissziója?

– A június 9-i európai parlamenti választások kérdése a háború és a béke volt, a magyar kormánypártok pedig egyértelműen a békét tűzték ki célul. Miután az öt évvel ezelőtti eredményüket meghaladó győzelmet arattak, az egyik legnagyobb legitimációval bíró európai párttá váltak. Magyarország folyamatosan a béke előmozdítását szorgalmazza, ennek számos példáját láttuk az elmúlt időszakban is. Az első és talán az egyik legfontosabb lépés az volt, amikor a miniszterelnök Jens Stoltenberg akkori NATO-főtitkárral tárgyalt, és sikerült olyan megállapodást kötni, amelynek értelmében hazánk kimarad a háborúból. A NATO-val való megállapodás után a magyar kormány nemzetközi szinten is szeretné segíteni a békefolyamatot. Ezen kezdett el dolgozni a miniszterelnök, és ezért látogat el több vezető nagyhatalomhoz.

Lajkó Fanni szerint Magyarország folyamatosan a béke előmozdítását szorgalmazza, ennek számos példáját láttuk az elmúlt időszakban is (Fotó: Facebook)

Magyarország az Európai Unió soros elnökeként nagyobb erővel tud fellépni a béke mellett?

– Fontos, hogy július elseje óta Magyarország az Európai Unió soros elnöke, és a kormányfő első útja Kijevbe vezetett. Orbán Viktor van abban az erős vezetői pozícióban, hogy le tudja ültetni egy tárgyalóasztalhoz az európai vezetőket is. Pont ezért van szükség arra, hogy minél több nagyhatalommal tárgyaljanak, ezért is vezetett a következő útja Kijev után Moszkvába, ahol Putyin elnökkel is tárgyalt. Ez azért is lényeges, mert a magyar miniszterelnök néhány napon belül le tudott ülni a két háborús fél vezetőivel.

Milyen jelentőséggel bírhat ez a nemzetközi színtéren?

– Számos nyugati politikus nem látja be a tárgyalás fontosságát, gondolhatunk a svájci békekonferenciára, ahol az egyik háborús felet, nevezetesen Oroszországot el sem hívták. Tehát itt egyértelműen nem látszódott a valódi szándék a béke elérésére. Ezzel szemben a magyar miniszterelnök egyértelműen látja, hogy mindkét fél bevonása szükséges ahhoz, hogy a béke létrejöjjön, és ehhez a nagyhatalmakra is szükség van. Ezért tárgyalt Kínában, és ezért tárgyal az Egyesült Államokban is.

Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök Washingtonba érkezik az Andrews légibázison 2024. július 9-én. A kormányfő a NATO július 9-e és 11-e között zajló csúcstalálkozóján vesz részt az amerikai fővárosban (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Ajánljuk még