Percről percre

Kimentettek egy embert az áradó Dunából Tahitótfalunál | Extrém terhelésnek vannak kitéve a gátak | Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Putyin: Moszkva feljogosítva érzi magát közepes hatótávolságú rakéták gyártására

Oroszország feljogosítva érzi magát arra, hogy felújítsa a közepes és rövidebb hatótávolságú rakétarendszerek fejlesztését és gyártását – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki sajtótájékoztatóján, a kazahsztáni Asztanában.

„Azt mondtam, hogy az Egyesült Államoknak ebből a szerződésből (vagyis a szárazföldi telepítésű közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló INF-szerződésből) való kilépésével és azzal a bejelentésével kapcsolatban, hogy felújítják a gyártást, mi is feljogosítva érezzük magunkat arra, hogy felújítsuk a tervezést és a fejlesztést, a jövőben pedig a gyártást is” –mondta.

„Az ezzel kapcsolatos kutatás-fejlesztés már folyik, és készen állunk a gyártás megkezdésére, elvileg már kiadtuk az iparnak a vonatkozó utasításokat”

– tette hozzá Putyin, emlékeztetve arra, hogy korábban moratóriumot rendelt el az ilyen rendszerek telepítésére mindaddig, amíg ezek nem jelennek a világ valamelyik régiójában.

Kiemelt kép: Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatást tesz a védelmi minisztérium repülőszemélyzeti kiképzési központjában, a Tveri területen fekvő Torzsokban, 2024. március 27-én (Fotó: MTI/EPA/Szputnyik pool/Mihail Mecel)

Ajánljuk még