Aktuális

Fotók! Felgyújtotta volt barátja autóját a debreceni nő, meglepte a pusztítás, amit okozott

Észak-Korea újabb rakétakilövési kísérletről számolt be

Észak-Korea állítása szerint „szupernagy” robbanófej szállítására alkalmas két taktikai ballisztikus rakétával hajtott végre sikeres tesztkilövést – jelentette a KCNA észak-koreai hírügynökség kedden.

Phenjan két Hvaszong-11Da-4.5 típusú taktikai ballisztikus rakétát indított a tesztkilövés során, amelyek mindegyike 4,5-ös tonnaosztályba tartozó „szupernagy” robbanófej szállítására alkalmas – írta a KCNA.

A kísérlet során a töltet nélküli robbanófej-másolatokat használtak, hogy ellenőrizzék a repülés stabilitását és a találati pontosságot, a 90-500 kilométeres hatótávolságon belül – emelte ki a KCNA, hozzátéve, hogy Phenjan várhatóan még július folyamán újabb rakétatesztet fog végrehajtani.

A dél-koreai vezérkar szerint azonban a hétfői kísérlet során az egyik rakéta kilövése sikertelen volt.

Dél-Korea eközben kedden hat év után először folytatott katonai tüzérségi hadgyakorlatot a Korea-közi határ mentén.

Kiemelt kép: Az észak-koreai állami hírügynökség, a KCNA felvételén rakétát lőnek ki egy meg nem nevezett észak-koreai helyszínen 2024. június 26-án. Phenjani közlemény szerint egy három robbanófejjel ellátott, közepes hatótávolságú, szilárdüzemanyag-meghajtású ballisztikus MIRV rakétát vetettek be, és a teszt sikeres volt. A dél-koreai és az amerikai hadsereg szerint ezzel szemben a rakéta már a levegőben felrobbant. A MIRV technológia lehetővé teszi, hogy egyetlen rakéta több, egymástól függetlenül mozgó robbanófejjel különböző célpontokat érhessen el. A MIRV technológia fejlesztése Észak-Korea 2021-ben indított ötéves tervének része. (Fotó: MTI/EPA/KCNA)

Ajánljuk még