Fontos

Izrael felszólította dél-libanoni települések lakosait, hogy meneküljenek északra

Le Pen pártja nyerte a franciaországi választások első fordulóját, Macron pártja leszerepelt

A Nemzeti Tömörülés nyerte a franciaországi választások első fordulóját az exit pollok szerint. A konzervatív jobboldali párt a szavazatok 34 százalékát gyűjtötte be. Második helyen a baloldali Új Népfront nevű koalíció végzett, 29 százalékkal. Emmanuel Macron francia elnök centrista szövetsége alig ért el többet 20 százaléknál. Mivel az első fordulóban egyik jelölt sem szerezte meg a szavazatok több mint felét, így vasárnap megtartják a második fordulót. Egyes közvélemény-kutatók azt sem zárják ki, hogy a jobboldali Nemzeti Tömörülés abszolút többséget szerez július 7-én.

Petárdák hangjától volt hangos vasárnap este Párizs belvárosa, ahol nem sokkal korábban a baloldali pártok eredményváróját tartották. A tömeg tört-zúzott és gyújtogatott a francia fővárosban, miután az előre hozott választások első fordulójának győztese a konzervatív jobboldal lett.

Már az első exit pollok alapján látszott, hogy beigazolódtak az előrejelzések és a Marine Le Pen nevével fémjelzett Nemzeti Tömörülés kapta a legtöbb voksot a vasárnapi szavazáson.

Ez történelmi jelentőségű eredmény. A Nemzeti Tömörülésnek még soha nem volt ilyen első fordulós győzelme a parlamenti választásokon.”

Marine Le Pen, a jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) frakcióvezetője sajtótájékoztatót tart Henin-Beaumont-ban, 2024. június 30-án (Fotó: MTI/AP/Thibault Camus)

„Már az első körben sok embert választottak meg. Mindez franciák millióinak ad reményt” – mondta a párt korábbi elnöke, Marine Le Pen, aki felszólította a szavazókat, hogy a vasárnapi újabb fordulóban csatlakozzanak a szabadság, biztonság és testvériség koalíciójához.

Marine Le Pen arról is beszélt, hogy a jelenlegi kormány táborát majdnem sikerült eltörölni a választások első fordulójában.

Emmanuel Macron francia elnök pártja ugyanis még a második helyet sem szerezte meg a vasárnapi szavazáson.

A konzervatív jobboldal után az Új Népfront nevű baloldali szövetséget támogatták a legtöbben. A radikális baloldal, a Kommunisták, a Zöldek és a szocialisták összefogásával létrejött pártszövetség is igyekezett mozgósítani szavazóit az egy hét múlva esedékes második fordulóra.

A franciáknak újra rá kell jönniük, hogy kétségtelenül van még mit tenniük, de csak akkor, ha tudják, mit jelent franciának lenni. Ez nem a vallásról, bőrszínről vagy nyelvről szól, ez egyszerűen egy politikai szerződés, és ez sérthetetlen, mert erre épül a francia társadalom” – fogalmazott Jean-Luc Mélenchon, az Új Népfront koalíció egyik pártjának vezetője.

Kérdéses azonban, hogy a francia pártok hány új szavazót tudnak mozgósítani, az első fordulóban ugyanis már így is magas volt a részvétel.

A választásra jogosultak több mint 65 százaléka adta le a voksát, amire több mint harminc éve nem volt példa. Így a pártoknak nagyrészt egymástól kell majd elvinniük a választókat a voksolás második fordulójában.

A francia miniszterelnök a gyenge választási eredmény után arról beszélt, hogy most vasárnap egyetlen szavazatot sem szabad a Nemzeti Tömörülésnek adni.

A mai este tanulsága az, hogy a konzervatív jobboldal a hatalom küszöbén áll. Demokráciánkban még soha nem fordult elő, hogy a nemzetgyűlést a szélsőjobboldal uralja, mint most. A célunk tehát egyértelmű: megakadályozni, hogy a Nemzeti Tömörülés abszolút többséghez jusson a második fordulóban, és uralja a nemzetgyűlést, így pedig katasztrofális tervével kormányozza az országot” – fogalmazott Gabriel Attal.

A kormányfő bejelentette, hogy a második fordulóban a harmadik helyen továbbjutott jelöltjeit az elnöki többség visszalépteti, és szavazóit egy olyan másik jelölt támogatására kéri, aki hozzájuk hasonlóan védelmezi a köztársaság értékeit. A július hetedikei szavazás legfőbb tétje ismét az, hogy a Nemzeti Tömörülés meg tudja-e szerezni a kormányzáshoz szükséges parlamenti többséget. Ebben az esetben a 2027-ig hivatalban lévő Emmanuel Macron elnök és az ellenzéke által adott kormány közösen fogja vezetni Franciaországot.

Kiemelt kép: Marine Le Pen, a jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) frakcióvezetője sajtótájékoztatót tart Henin-Beaumont-ban, 2024. június 30-án (Fotó: MTI/AP/Thibault Camus)

Ajánljuk még