Aktuális

Foci-Eb: nekik szurkolhatunk kedden

Óriási az érdeklődés republikánus részről is a politikai önkéntesség iránt

| Szerző: hirado.hu
Az Egyesült Államokban a választási kampány legfontosabb eseménye a héten az elnökjelöltek vitája volt, amelyen Joe Biden elnök súlyosan leszerepelt hivatali elődjével Donald Trumppal szemben. A kampány ugyanakkor folytatódik, és a több százmilliós országban kampányaktivisták százezrei is dolgoznak az általuk támogatott párt javára. Aktivisták gyakorlati képzésével foglalkozik egy washingtoni központú intézmény, ami ugyanakkor az Egyesült Államok minden részén jelen van. Tapasztalataik szerint óriási érdeklődés van republikánus részről is a politikai önkéntesség iránt. Matthew Hurtt, a Leadership Institute szakmai programjainak igazgatója nyilatkozott Náray Balázsnak.

Náray Balázs interjúját Matthew Hurtt-tel itt hallgathatja meg:

.


– Az önök intézménye közvetlenül nem folyik bele tartalmi ügyekbe a politikát illetően, ugyanakkor képzéseket, tréningeket szervez olyanok számára, akik politikai kampányokban vesznek részt aktivistaként is. Ebben az értelemben ez az időszak a szokásosnál több feladatot ad önöknek itt az intézetben?

– A Leadership Institute 2022-ben indított programot „Vezetőket Amerikának” néven, azzal a célkitűzéssel, hogy 70 ezer aktivistának nyújtson képzést 2022 nyara és a 2024-es év vége között. A célt már most nyáron elérjük, jóval a tervezett időpont előtt, mégpedig az amerikai konzervatívok nagyszámú érdeklődése miatt, akik szeretnének részt venni a közpolitikai folyamatban. Legyen az jelöltek közvetlen segítése, vagy bizonyos ügyek melletti kiállás, valamint, hogy részt vegyenek a választási részvételre ösztönzésben, mozgósításban. Ahogy mondta, a mi intézményünk közvetlenül nem fejt ki politikai aktivitást, de azt oktatja, hogy ezt miként lehet megtenni.

– Nagyobb figyelmet érzékelnek a konzervatívok részéről a korai szavazáson? Ez egy fontos lehetőség az Egyesült Államokban, hogy már a választás napja előtt jóval el lehet kezdeni leadni a voksokat, és ebben rendre komolyan elmaradnak a demokratáktól.

– Épp nemrég jártam Fairfax megyében egy képzésen, amit egy jól ismert konzervatív aktivista tartott. Legfőbb mondanivalója arra irányult, hogy mennyire fontos a korai szavazáson való részvétel. Pont, ahogy ezt az interjút felvesszük, ezen a napon a szenátusi előválasztást tartják itt Virginia államban a republikánusok. Én már hetekkel ezelőtt szavaztam, és mint a helyi republikánus párti szervezet vezetője, arra buzdítottam tagjainkat, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. Szóval igen, komoly figyelem irányul arra, hogy a republikánus szavazók is menjenek, szavazzanak korábban. Ne halogassák, és hagyják azt a választás napjára, november 5-re!

– Szavai alapján valóban lehet érdeklődés a kampánytevékenységbe önkéntesként való bekapcsolódás iránt, ha azt a 70 ezer aktivistát már a nyáron sikerül elérni. Általánosságban is érzékelik azt, hogy fontosnak tartják ezt azok, aki személyesen be akarnak szállni a választási folyamatba?

– Amit látunk ebből a Leadership Institute-nál, hogy körülbelül októberig jelentősen megnő a programjaikon való részvétel. Azt követően a figyelem már a nem azon van, hogy elsajátítsák a „hogyant”, hanem, hogy azt a gyakorlatban alkalmazzák. Általában már augusztus-szeptemberben elkezd csökkenni a képzések látogatottsága, ami azért van, mert az aktivisták már bekapcsolódnak: megkezdődik a mozgósítási kampány, és ők ott vannak a kampánygyűléseken, a jelöltek mellett, vagy különböző megmozdulásokon. Ez egy nagyon hatékony tevékenység.

– A terepen, a harcmezőn kell már lenniük akkorra. Van különbség regionálisan, vagy államról-államra az aktivitás szintjében, abban, hogy mire fordítják a figyelmet? Az elnökválasztás kimenetele szempontjából beszélünk „csatatér” államokról és „billegőkről”, amelyek fontosabbak lehetnek.

– Jelentős különbségek vannak a politikai tevékenység formái között, nem csak államok, de régiók tekintetében is. Michigan, Ohio, Pennsylvania, vagy épp itt Virginia állam „billegővé” vált, ahol megfordulhat a többség. De, ha Arizonát és Georgiát említjük, a hagyományosan republikánus államokat, akkor ott is jóval nagyobb lesz most a politikai aktivitás és a szervezés.

– Eddig a választásról beszéltünk, ugyanakkor az önök intézménye egyetemi programot is visz. Elmondhatjuk, hogy ezen a tavaszon a dolgok fejük tetejére álltak az egyetemeken, már, ha a tüntetésekre gondolunk. Számos helyen antiszemita szlogeneket, megnyilvánulásokat láttunk. Most júniusban járunk, kicsit kevesebb a vezető hír és a vita erről. A kérdés rendeződött, vagy inkább csak szünet van?

 

– Azt láttuk az elmúlt években, hogy az egyetemek területén a tüntetések két okból kezdődtek. Az egyik típusuk az elmúlt egy évben, antiszemita demonstrációként írható le. A másik fajtájuk pedig a nők sportjának megóvásáról kialakult vita köré szerveződik, amiben a Leadership Institute komoly szerepet vállal Riley Gaines révén, aki egyetemi úszónő volt. Ő emelt először szót azellen, hogy egy magát nőként meghatározó, ám született férfival kellett versenyeznie. A tüntetések most valóban elhalkultak, de csak, mert nyár van, az egyetemek kiürültek, kevesebb a diák ilyenkor, csak nyári kurzusok vannak. A tavaszi aktivitás pedig ősztől folytatódik, amikor augusztusban folytatódik az oktatás. Ez az időszak pedig egybeesik majd a választási harc csúcspontjával. Az egyetemeken mi is ott leszünk figyelemfelhívó aktivitásunkkal, és a tüntetések hatással lesznek a küszöbön álló választásokra.

– Tavaly ősszel is zajlott már az a programjuk, amelyben tanácsokkal látták el az egyetemeken aktivistaként is szerepet vállaló konzervatív diákokat. Mik az eddigi tapasztalataik, vajon nagyobb a nyitottság, bátorság a saját vélemény kifejtésére, annak ellenére, hogy a tüntetések nem feltétlenül a konzervatív elvek mentén zajlanak?

– Ami az úgynevezett 9-es jogszabály, a nők védelméről és egyenlőségéről szóló törvény körüli vitát illeti, itt kétfajta tevékenységet folytatunk. Riley Gaines-központunk nevében maga a névadó is járja az országot, hogy találkozzon egyetemista csoportokkal; konzervatívokkal, a közösségek aggódó tagjaival, de másokkal is. Ezek célja a figyelemfelhívás és ismeretek átadása. A másik, amiben részt veszünk, az a Joe Biden nevével fémjelezte törvénymódosítás elleni jogi küzdelem. Riley Gaines mindkettőben szerepet visz, járja az egyetemeket, valamint találkozik döntéshozókkal, jogalkotókkal, állami vezetőkkel, hogy a bírósági utat is egyengesse, ami vélhetően a Legfelsőbb Bíróság döntésével fog végződni. Arról, hogy megengedhető-e hogy a biológiai értelemben vett férfiak nőként, a nőnek születettekkel versenyezzenek valószínűleg odáig jutunk majd, hogy bíróságnak kell definiálnia, ki a férfi, és ki a nő. Biológiai értelemben ez világos, csakhogy erre a bíróságnak is választ kell adnia, vélhetőleg.

Riley Gaines, egykoriegyetemi úszónő tanúskodik a képviselőház egészségügyi és pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó albizottságának meghallgatásán a Capitol Hillen 2023. december 5-én Washingtonban. (Fotó: Drew Angerer/Getty Images)

– A józan ész talál táptalajt manapság az egyetemeken? Vagy legalábbis van ebben előrelépés, akár annak a tájékoztató munkának az eredményeként, amit a központjuk, illetve maga Riley Gaines is végez?

– A siker nem csak abban mérhető, hogy hányakhoz jut el Riley Gaines a figyelemfelkeltő munkájával, de abban is, hogy hány további fiatal sportolónőt tud maga mellé állítani, hogy szólaljon meg, mert szintén arra kényszerítették, hogy biológiai értelemben férfiak ellen versenyezzen. Amit tapasztalunk az az, hogy azok a fiatalok, akik valamilyen sportolói csapat tagjai, akár férfiak, akár nők, sokkal inkább értik, hogy a két nem között milyen biológiai különbségek vannak a teljesítményeket illetően is. Számukra világosabb, hogy nem lehet egyenlőségjelet tenni férfiak és nők között a futballban, vagy atlétikapályán, uszodában. Szóval az egyetemi sportolók, akiknek a sportteljesítményétől függhet akár tanulmányi támogatás, ösztöndíj is, tisztában vannak a különbséggel. Amit szintén látunk, hogy azok a diákok, akik nem kötődnek egyetemi sportszervezethez, ők egyszerűen – mondjuk úgy – „toleránsok” akarnak lenni, és elfogadják, hogy a magukat nőként azonosító férfiaknak a nők sportversenyén a helyük. Ha részt vesznek a rendezvényeinken és meghallgatják az érveket, akkor sokan változtatják meg korábbi véleményüket, és elfogadják, hogy alapvető tisztességtelenség, ha egy sporteseményen a női sportolóknak férfinak született, magukat nőként azonosító versenytársakkal kell összemérniük az erejüket.

Azt láthatjuk, hogy a vezetés, az adminisztratív dolgozók, és maguk az oktatók is gyakran állnak baloldali ügyek mögé az egyetemeken. Ami véleményük megváltoztatására késztetheti őket – és amiben a Leadership Institute szintén részt vesz – ha az egyetemeken kívüli közösségek körében hívjuk fel a figyelmet, és azok gyakorolnak aztán nyomást az egyetemekre, és tanáraikra.

A másik pedig, ami szintén sűrűn előfordult manapság, amikor az egyetemek anyagi támogatói, tanácsadó-testületi tagjai, – akik sok esetben konzervatív nézeteket vallanak – meglátják, hogy mi zajlik az intézményekben, amelyeknek pénzt adnak, akkor leállítják a támogatások folyósítását. Ez a fajta anyagi nyomás pedig működik. Ezt Pittsburgh-ben és sok más elit intézményen láttuk, különösen az antiszemitizmus nyomán. Így lehet az egyetemek oktatóit, az adminisztráció tagjait arra késztetni, hogy átgondolják, nem foglalnak-e el inkább semleges álláspontot, ahelyett, hogy baloldali ügyeket támogassanak intézményesen. S akár teljes mértékben elutasíthatják az ilyen kezdeményezéseket s azok módszereit.

Ajánljuk még