Aktuális

Videó! Hajszálon múlt a XI. kerületben rollerező kislány élete!

Matteo Salvini üdvözölte a magyar–osztrák–cseh hazafias erők összefogását

A Liga párt évek óta dolgozik azon, hogy minél több párt csatlakozzon egy más Európa megépítéséhez a baloldal nélkül, üdvözöljük azokat, akik ebbéli hajlandóságot mutattak – írta Matteo Salvini, a Liga olasz jobboldali párt vezetője közösségi oldalán.

A Liga vezetője azt követően írta mindezt, hogy vasárnap új, hazafias európai erők alkotta szövetség megalakítását jelentette be Bécsben Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke Orbán Viktor miniszterelnökkel, a Fidesz elnökével és Andrej Babissal, a cseh ANO vezetőjével együtt.

Matteo Salvini hangsúlyozta, hogy a baloldali erők az utóbbi években tönkretették Európát.

A Liga évek óta dolgozik annak érdekében, hogy minél több olyan pártot tudjon bevonni egy más Európa építésébe a baloldal nélkül, amelyek nem hajlandóak támogatni Ursula von der Leyent. „Minél jobban bővíteni akarjuk egy erős, patrióta, összetartó és a kerülőutakat ellenző csoport körvonalait” – fogalmazott bejegyzésében Matteo Salvini.

Azt írta: „nagyon kedvezően értékeljük más politikai vezetők kijelentéseit, akik ma erre hajlandónak mondták magukat”.

A jelenleg az Identitás és Demokrácia (ID) európai pártcsoporthoz tartozó Liga a bécsi találkozó előtt közleményt adott ki, amelyben kijelentette: „Brüsszel arroganciájával szemben”, amely a csúcsvezetői kinevezésekkel kapcsolatban úgy tesz, mintha mi sem történt volna a polgárok választása ellenére, és amely nem várja meg a francia választások eredményét, a lehető legszükségesebb egyesíteni azok erejét, akik meg akarják változtatni Európát és alternatívát akarnak kínálni a gyalázatos baloldali erőkre. Ahogyan Matteo Salvini többször szorgalmazta, nem halasztható tovább egy nagy csoport megalakulása az európai patrióták összefogásával – tartalmazza a közlemény.

Ajánljuk még