Pisztollyal a kezében fenyegeti egy busz utasait egy terepruhát viselő, maszkos, napszemüveges hadkiegészítő a délnyugat-ukrajnai Csernyivci megyében – az M1-en bemutatott felvételeken. Az ott tartózkodó férfiaknak azt üvölti, többször nem figyelmeztet, két percet ad nekik, hogy leszálljanak a járműről. A háttérben rendőrök is vannak, akik asszisztálnak a fenyegetőző akciójához.
Szintén Csernyivciben vették videóra szerdán, ahogy az utcáról erőszakkal hurcolnak el egyenruhások egy férfit, majd erőszakkal egy buszba dobják.
Hasonló felvételeket készítettek Ukrajna más régióiban is, Harkivtól egészen Lembergig. A katonakötelesekkel szembeni hatósági kegyetlenség soha nem látott méreteket öltött Ukrajnában.
„Azt szokták mondani a hadkiegészítők, hogy ők tisztességtudóan és előzékenyen viselkednek. Kérdés, hogy ez mit jelent számukra? Nézzék meg a kék-zöld foltjaimat a lábaimon, elég komoly ugye? Ez a magas szintű kultúra megnyilvánulása náluk úgy, hogy az én papírjaim még rendben is vannak” – mesélte egy megvert férfi.
Közben Kárpátaljára is belső ukrajnai fegyveresekből álló kommandók érkeztek, akik megyeszerte kutatnak a hadkötelesek után. A nagyobb városok bejáratait lezárták, Ungváron pedig a lakóházakba is bementek. Volt, ahol a nők próbálták megvédeni szeretteiket, sikertelenül.
„A hadkiegészítőknek végre kell hajtaniuk a munkájukat, a mozgósítást. Sok emberhez nincs hozzáférésük, mert nem hajlandók a katonai hatóságoknál az adategyeztetésre, sokan ki se jönnek a házaikból, és nem mennek el dolgozni sem. Ilyenekből sok van. Azonban a hadkiegészítőknek el kell végezniük a feladatukat” – fogalmazott Zelenszkij elnök tanácsadója, Mihajlo Podoljak a hadkiegészítők botrányos viselkedését firtató kérdésre.
A kijevi kormány folyamatosan szigorítja a hadköteles korú állampolgárokra vonatkozó szabályokat. Katonakönyv nélkül ezentúl tilos lesz a férfiaknak megnősülni, elválni, munkába állni és ügyet intézni.
Az ukrán emberi jogok biztosához folyamatosan érkeznek a hatósági túlkapásokról szóló panaszok.
„Naponta több mint százötven panasz érkezik hozzám a toborzók és a lakosság közötti összetűzésekről. Emiatt naponta levelet kell írnom a védelmi minisztériumnak és a rendvédelmi szerveknek is” – ismertette Dmitro Lubinec ukrán ombudsman.
Közben egyre többen menekülnek el a sorozás elől. Az illegális határátlépések annyira elszaporodtak, hogy az ukrán határőrség újabb korlátozásokat vezetett be Kárpátalján. Este tíz és reggel öt között tilos a határzónában bármiféle munkavégzés, illetve nem szabad autóval megállni a főutak mentén sem.