Aktuális

Több embert halálra késelt egy támadó Sanghaj egyik bevásárlóközpontjában

Katonák százai járőröznek La Paz utcáin – a bolíviai kormány állítja, a puccskísérlet után átvette a hadsereg irányítását

Államcsínyt kísérelt meg a bolíviai hadsereg. A katonák megrohamozták az elnöki palotát. A bolíviai elnök válaszul felszólította a civil lakosságot, hogy álljanak ki a demokrácia védelméért. A felhívásra tüntetők ezrei özönlötték el La Paz utcáit, a katonák pedig visszavonultak. Órákkal később letartóztatták a puccskísérletet vezető tábornokot – közölte az M1 Híradó.

Páncélozott katonai jármű töri be a bolíviai elnöki palota kapuját. Az épületbe ezután állig felfegyverzett katonák hatoltak be. Amikor szerda este megkezdődött az ostrom, a katonai puccs sikere garantáltnak tűnt – számolt be az M1 az eseményekről videóbejátszásában.

Újra akarjuk építeni a demokráciát, elég abból, hogy páran visszaélnek a hatalommal. A gyerekeinknek nincs jövője. A népünknek nincs jövője. A hadsereg nem fél biztosítani azt, hogy ez változzon” – mondta a puccskísérlet kezdetén a bolíviai hadsereg főparancsnoka.

A bolíviai főváros lakói azonban utcára vonultak és megakadályozták a hadsereg hatalomátvételét. A sarokba szorított elnök felhívására civilek ezrei vonultak a belváros utcáira, ahol a kormányzati épületeket próbálták elfoglalni a katonák.

A feldühödött polgárok elkergették a gépfegyverekkel és harci járművekkel felszerelkezett harcosokat, akik futva hagyták el a helyszínt.

Az egységes népet nem fogják legyőzni” – skandálták a hadsereget megfutamító polgárok La Paz utcáin. A hatalmát megőrző elnök hálásan fogadta a támogatásukat.

A puccs szervezői meg akartak lepni minket és Bolívia népét. Gyorsan reagáltunk, és az emberek is az utcákra vonultak, hogy megakadályozzák ezt a puccskísérletet. Köszönöm minden polgárunknak!” – mondta a bolíviai elnök.

A puccsot előkészítő tábornokot interjú közben tartóztatták le.

Vasárnap találkoztam az elnökkel, azt mondta, hogy rossz a helyzet, ezen a héten pedig már válságos lehet. Azt mondta, hogy szüksége van valamire, ami javít a népszerűségén. Azt kérdeztem: hozzuk elő a páncélos járműveket? Ő azt felelte, hogy igen. Vasárnap este ezek el is indultak” –

az újságírók kérdéseire azonban már nem tudott válaszolni a tábornok, ugyanis egy rendőrautóba tuszkolták és elszállították a helyszínről.

Pár órával később már bilincsben mutatták meg a nyilvánosságnak a hadsereg korábbi vezetőjét, szólni azonban nem engedték. A tábornokot terrorizmus és fegyveres felkelés bűntettének gyanújával vették őrizetbe.

La Paz utcáin továbbra is katonák százai járőröznek. A kormány állítja, irányítása alá vonta a hadsereget, a védelmi miniszter pedig leszögezte, nincs ok pánikra.

Mint tárcavezető szeretném biztosítani a bolíviai népet arról, hogy az elnökkel folytatott találkozót követően a hadsereg teljes mértékben az irányításunk alatt áll. Most már mindent kézben tartunk” – mondta a védelmi miniszter.

A puccskísérletet a világ vezetői is elítélték: közösségi oldalán szólalt fel a katonai hatalomátvételre tett próbálkozás ellen többek közt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, és Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök is.

Kiemelt kép forrása: MTI/EPA/EFE/Luis Gandarillas

Ajánljuk még