Aktuális

Lopás miatt Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész

Németországban több mint 80 százalékkal nőtt az antiszemita incidensek száma tavaly

Az előző évhez képest 83 százalékkal nőtt Németországban tavaly az antiszemita incidensek száma – közölte kedden a RIAS, az antiszemita incidenseket vizsgáló, berlini székhelyű szövetségi egyesület.

A minden korábbinál több, 4782 dokumentált antiszemita cselekmény nagy többségét, 2787-et október 7., az Izrael elleni palesztin terrortámadás és az év vége között követték el. Az extrém erőszak, így a gyújtogatási kísérletek egész évben feljegyzett hét esetéből öt október 7. után történt.

Az egyesület ügyvezető igazgatója, Benjamin Steinitz kijelentette, hogy Németországban veszélyben vannak a zsidók alapvető jogai.

„A zsidókat ellenségesen kezelik, fenyegetik és támadják őket az élet minden területén. Október 7. óta kevésbé lehetséges vállaltan zsidó életet élni Németországban” – mondta.

Steinitz szerint meg kell állítani azt a folyamatot, amelyben elfogadottá válik az antiszemitizmus. A német kormány antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős biztosa, Felix Klein katasztrofálisnak nevezte a számokat.

„A zsidó élet ma Németországban jobban ki van téve a fenyegetésnek, mint bármikor a Német Szövetségi Köztársaság fennállása óta” – mondta. A politikus össztársadalmi feladatnak nevezte az antiszemitizmus megfékezését és a zsidó emberek biztonságának hathatós garantálását.

Ajánljuk még