Baleset

Halálra gázolt egy embert a vonat, késésekre kell számítani

A hetes cikk szerinti, Magyarország elleni eljárás ügyében tartanak meghallgatást ma Luxemburgban

Évek óta tart a hetes cikk szerinti eljárás Magyarország ellen. A belga külügyminiszter június elején arra szólította fel a tagállamokat, hogy léptessék előre az eljárást, amelynek végén akár meg is vonhatják hazánk szavazati jogát az Európai Unió tanácsában. Ma ugyanennek a belga miniszternek az elnökletével tartanak meghallgatást az ügyben Luxembourgban.

„Azt nem gondolom, hogy a hetes cikkes eljárás lényege megváltozna, ez továbbra is egy politikai természetű folyamat marad, amit Magyarországgal szemben politikai nyomásgyakorlásra fognak felhasználni bizonyos politikai kérdésekben. De talán az a fajta erős retorika, és az a fajta konfliktuskereső hozzáállás, ami jellemezte ezt az eljárást, enyhülni fog a jövőben” – jelentette ki Bóka János, az EU-ügyek minisztere Luxembourgban.

„A meghallgatás az egyetlen dolog, ami biztos, tehát a miniszterek kérdéseket tesznek föl, és Bóka János pedig válaszolni fog Magyarország részéről ezekre a kérdésekre” – számolt be Baraczka Eszter, a közmédia tudósítója Luxembourgból.

„Pozitív elmozdulás nem valószínű, hiszen Vera Jourová, a bizottság alelnöke és a soros elnök belga külügyminiszter is érkezésekor azt mondta, hogy további reformokat várna Magyarországtól, például a kisebbségi jogok, az igazságszolgáltatás függetlensége terén, azután az akadémiai szabadság területén és a médiával kapcsolatban is. Nem tudunk arról, hogy a belga elnökség ajánlásokat készített volna elő Magyarország számára, így egyre valószínűbbnek tűnnek azok a vélemények, amelyek szerint Hadja Lahbib belga külügyminiszter hónap eleji kijelentése, hogy vigyék végig az eljárást egészen az utolsó szakaszig, az tulajdonképpen a kampány számlájára írható.”

„Az eljárás 2018-ban indult, ami öt és fél éve történt, és azóta egyetlenegy tagállam, amely elnökséget adott, sem mutatott komoly elkötelezettséget arra, hogy túllépjen a meghallgatáson. Mind az egyszerű helyzetértékelést tűzte napirendre, így az eljárás jelen pillanatban is az első szakaszánál tart. A második szakaszba akkor léphetne, ha először ajánlásokat fogalmaznának meg hazánknak, ezeket értékelnék, majd szavaznának arról, hogy Magyarországon fennáll-e az alapvető európai értékek megsértésének kockázata” – sorolta Baraczka Eszter.

Hozzátette:

ehhez négyötödös többség kell a tagállamok között, hogyha ez megvan, akkor a második szakaszba léphet az eljárás, ami még szintén nem jelenti a végét. Ha viszont nincs, akkor az eljárást le kell zárni.

„Bizonyos szempontból tehát politikailag kifizetődőbb ezen a szinten maradni, és folyamatosan napirenden tartani az ügyet, és mivel a hetes cikk nem ír elő semmiféle határidőt, ez tulajdonképpen az idők végezetéig így folytatható. Az Európai Parlament – ami már korábban feloszlott – nagyon sok erőfeszítést tett arra, hogy valamilyen módon ez az eljárás továbblépjen, sőt magát a tanácsot is nagyon keményen bírálta több határozatban.”

Az EP egyenesen Magyarország cinkosának nevezte a tagállamokat az értékek elleni támadásban

– zárta tudósítását Baraczka Eszter.

Kiemelt kép: Bóka János EU-miniszter előadást (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Ajánljuk még