Kócosan lobogó sörényével, féloldalt kilógó nyelvévvel és egykedvű tekintetével bűvölte el a zsűrit a világ legcsúnyább kutyájának választott Wild Thang. A nyolcéves palotapincsi – a többi versenyzőhöz hasonlóan –
menhelyről került mostani gazdájához.
Előzőleg súlyos fertőzésen esett át, ennek következtében képtelen a szájában tartani a nyelvét, és egyik lábát nehezen mozgatja.
Kapcsolódó tartalom
„Wild Thang nagy közönségkedvenc. Már ötször nevezték, de mindig második lett, mint a koszorúslány a menyasszony mellett. Szerintem már nagyon megérdemelte a győzelmet” – mondta a zsűri egyik tagja, Kalifornia állam pénzügyminisztere.

A rajongók hangos ujjongással ünnepelték a győztest, akinek jutalma 5000 dollár és egy meghívás az NBC televízió legnépszerűbb showműsorába.
A második helyezett Rome-nak 3000 dollár üti a mancsát.
A 14 éves mopsz izomgyengeséggel küzd, mozgását egy kerekes szerkezet segíti. Az ünnepi alkalomra csinosan felöltöztetett eb most először indult a versenyen, de a különdíjat is elnyerte.
„Rendkívül izgatottak vagyunk. Ez a második helyezés valódi megtiszteltetés nekünk. Imádtuk ezt a versenyt, és azt, hogy bemutathattuk a tökéletlenül tökéletes kutyáinkat, Rome is nagyon élvezte” – lelkendezett az ezüstérmes eb gazdája.
A 2000 dollárral járó harmadik díjat Daisy May nyerte. A keverékkutyát két éves korában, az utcáról szedték össze. Nagyon rossz állapotban volt, látását és fogait is elveszítette. De gazdája így is szereti.
„Meg vagyok döbbenve. A nevezés a lányom ötlete volt, és bár ketten is megelőzték,
nekem ő a legszebb csúnya kutya”
– mondta Elizabeth Whitehouse.
A rendhagyó szépségversenyt először 1971-ben rendezték meg a kaliforniai településen. A szervezők elsősorban a felelős állattartásra szeretnék felhívni az érdeklődők figyelmét.
Kiemelt kép: A Wild Thang névre hallgató, 8 éves pekingi palotakutya, a kutyacsúnyasági világbajnokság győztese a kaliforniai Petalumában 2024. június 21-én. Kaliforniában minden évben megrendezik a világ legcsúnyább kutyája versenyt. (Fotó: MTI/AP/Nic Coury)