Aktuális

Kisiklott egy tehervonat több kocsija Soroksáron

Izraeli katonai szóvivő: Téved, aki azt gondolja, hogy ki tudjuk iktatni a Hamászt

Daniel Hagari izraeli katonai szóvivő politikai jövőképet követelt a Gázai övezet számára az izraeli 13-as csatorna műsorában adott szerda esti interjújában.

„A Hamász egy gondolat, egy párt. Gyökeret vert az emberek szívében. Aki azt gondolja, hogy ki tudjuk iktatni a Hamászt, az téved” – hangoztatta Hagari.

Kijelentette:

politikai síkon kell alternatívát találni a radikális iszlamista szervezetnek, hogy mellőzni lehessen azt a Gázai övezetben.

Különben – mint fogalmazott – a terrorszervezet fenn fog maradni. Hangsúlyozta, hogy félrevezeti a nyilvánosságot, ha a Hamász megsemmisítéséről beszélnek.

Kijelentéseivel Hagari kételyeket támasztott az izraeli kormány egyik háborús céljával kapcsolatban, amely a Hamász uralmának véget vetésére és katonai képességeinek megsemmisítésére vonatkozik a palesztinok lakta területen. Benjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala a szóvivő nyilatkozatát követően kiadott közleményében leszögezte, hogy az izraeli hadsereg elkötelezett e cél teljesítése mellett.

Hagari interjújában arra is figyelmeztetett, hogy nem lehetséges a Gázai övezetben fogva tartott minden túszt katonai műveletekkel kiszabadítani.

Hónapok óta folynak közvetett tárgyalások a konfliktus szereplői között egy esetleges fegyvernyugvásról, illetve a szélsőségesek által elhurcolt izraeli túszok szabadon engedéséről.

Kiemelt kép: Izrael légicsapásban megrongálódott lakóépületek a Gázai övezet középső részén lévő Bureidzs menekülttáborban 2024. június 18-án. A Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei 2023. október 7-én támadást indítottak Izrael ellen, az izraeli haderő pedig válaszul légi és szárazföldi hadműveleteket hajt végre a Gázai övezetben (Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber)

Ajánljuk még