Videó

Videón, ahogy hatalmas lángokkal ég a soroksári úti csarnoképület

Szíriai falvak kisvállalkozásait támogatja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Ötven, falvakban működő kisvállalkozás fejlesztéséhez nyújt támogatást Szíriában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat – tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t.

A magyar kormány finanszírozásával indult program a tavalyi földrengés és a korábbi háborús pusztítások után az újrakezdést segíti, ennek nyomán pedig ötezer ember megélhetéséhez járulhat hozzá – tartalmazza a közlemény.

A segítő kezdeményezések adott körülmények között a hazatérésre és az élet újrakezdésére adnak esélyt, megelőzve, hogy a kilátástalanság miatt újabb menekülthullámok induljanak el Európa felé – tették hozzá.

Emlékeztettek arra: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nyolc éve végzi segítő munkáját Szíriában. A tavaly februári, 55 ezer halálos áldozatot követelő, városrészeket megsemmisítő földrengés után pedig egyedüli európai segélyszervezetként vett részt a mentésben. A katasztrófa és a háború után kialakult szükséghelyzetet jellemzi, hogy 2023-ban az infláció 120 százalékos volt, az élelmiszerárak pedig tíz év alatt harmincszorosára nőttek.

Mint írták: a Máltai Szeretetszolgálat a magyar kormány támogatásával a Homsz és Damaszkusz közötti térségben található falvakban indított újabb segítő programokat.

A programban mezőgazdasági termelők, élelmiszereket előállító vállalkozások, szövőnők, szőnyegkészítők, kiskereskedők, szakácsok, fűszer-, tea- és gyógynövénytermesztők részesülnek, ezen felül a lelkipásztori és szociális tevékenységük mellett a termelésben is résztvevő plébániák és szerzetesközösségek is kaptak támogatást. A résztvevő kisvállalkozások helyi alapanyagokat dolgoznak fel, termékeiket helyi kis üzletek forgalmazzák – ismertetették.

A támogatás nem csupán munkahelyteremtés és az élelmiszerek megtermelésének segítése miatt jelentős, hanem csökkentheti az ott élő emberek létbizonytalanságát is. A program a szeretetszolgálat irányításával, szíriai helyi egyházi és civil szervezetek közreműködésével valósul meg – fűzték hozzá.

A tájékoztatás szerint, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat legfontosabb partnerei a szíriai melkita egyház szerzetesi és egyházmegyei közösségei, amelyek a szociális és egészségügyi ellátásban is jelentős szerepet töltenek be.

A humanitárius és fejlesztő programok mellett a máltai szervezet a Rableh nevű városban található, dzsihadista csoportok által megrongált és megszentségtelenített Szent Illésről elnevezett kegyhely helyreállításában is részt vett. A zarándoktemplomot, mely egykor Szíria legnagyobb nemzeti kegyhelye volt, a magyar állam és egy lengyel szervezet támogatásával építették újjá, és szent liturgia keretében szentelték újjá 2024. május 17-én – olvasható a közleményben.

Ajánljuk még