Videó

Videón, ahogy hatalmas lángokkal ég a soroksári úti csarnoképület

Németország mégsem állítja vissza a sorkatonaságot, de évente ötezer önkéntessel bővítenék a hadsereget

Az önkéntes katonai szolgálat vállalására hajlandó fiatalok összeírásáról szóló jogszabálytervezetet mutatott be szerdán Boris Pistorius német védelmi miniszter, reményét fejezve ki, hogy az elképzelés ösztönözné a fiatalokat a hadsereghez csatlakozásra. A kötelező sorkatonai szolgálat bevezetéséről nincs szó.

Pistorius azt mondta, az intézkedés célja az ország védelmének erősítése az ukrajnai háború kezdete óta növekvő fenyegetésekkel szemben.

A jogszabály lehetővé tenné, hogy a hadsereg (Bundeswehr) az ország minden fiataljának levelet küldhessen, amikor betöltik a 18. életévüket, s megkérdezze őket arról, akarnak-e és képesek-e szolgálni a hadseregben.

A válaszadás férfiak esetében kötelező, nőknél választható lenne.

Igenlő válasz esetén az érdeklődők – az orvosi vizsgálatot követően – hattól 23 hónapig szolgálnának a fegyveres erők kötelékében.

Bár a tárcavezető leszögezte, hogy a berlini kormány nem kíván visszatérni a sorkatonai szolgálathoz, hozzátette:

reméli, hogy az új modell segítségével évente mintegy 5000 fiatalt sikerül a hadseregbe toborozni.

A hosszú távú cél a hadsereg létszámának összesen 460 ezer főre történű felduzzasztása, beleértve 200 ezer tartalékost is.

Mint mondta, a kérdőívvel a cél a fiatalok hadsereg iránti érdeklődésének felkeltése.

„Oroszország immár két és fél éve vív háborút Ukrajna ellen, és ezzel nem csupán kihívja maga ellen a szabályokon alapuló nemzetközi rendet, hanem rombolja is. Ez új fenyegetés” – fogalmazott a miniszter a sajtónak.

Pistorius már a múlt héten bemutatott egy a kötelező sorkatonasággal kapcsolatos javaslatot, leszögezve: szükség lesz „bizonyos jellegű sorkötelességre”.

Németországban 2011-ben, 55 év után függesztették fel a kötelező sorkatonai szolgálatot, azóta az országban nincs kötelező katonai, sem polgári szolgálat.

Ami a most bemutatott tervezetet illeti, az csupán az önkéntességről rendelkezik és ha el is fogadják, nincs benne szó a fiatalok kötelező sorkatonai szolgálatáról.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még