A négy amerikai állampolgárságú vendégoktató az iowai Cornell College főiskoláról érkezett Kínába egy kínai egyetemmel való partnerség keretében. Az oktatók éppen egy Csilin városában található, Pejsan nevű közparkban tettek látogatást múlt hétvégén, amikor késsel rájuk támadt egy férfi.
A támadás körülményei egyelőre tisztázatlanok, a kínai hatóságok nem nyilatkoztak az incidensről.
„Mind a négy oktatóval kapcsolatban állunk, és ez idő alatt segítséget nyújtunk nekik” – mondta Jonathan Brand, az iowai főiskola igazgatója, hozzátéve, hogy a csereprogramban nem vettek részt diákok.
A bátyám, David Zabner megsebesült a karján egy késes támadás során, miközben egy templomot látogatott meg a kínai Csilin városban – mondta Adam Zabner, iowai képviselő nyilatkozatában. Elmondása szerint testvére felépül a sérüléseiből és jól van.
„A megfelelő csatornákon keresztül dolgozunk, és kérjük, hogy beszélhessünk a kínai amerikai nagykövetséggel, hogy az áldozatok először minőségi ellátást kapjanak, majd orvosilag kivitelezhető módon kijussanak Kínából” – írta Mariannette Miller-Meeks, az iowai kongresszus képviselője az X-en.
My office and I are in touch with an impacted #Iowa family. We are working through proper channels and requesting to speak with the U.S. Embassy on appropriate matters to ensure that the victims first receive quality care for their injuries and then get out of #China in a… https://t.co/M4udbe6KS9
— Rep. Mariannette Miller-Meeks, M.D. (@RepMMM) June 10, 2024
Jen Visser főiskolai szóvivő szerint az amerikai külügyminisztérium tud a Kínában történt késeléses incidensről szóló jelentésekről, és figyelemmel kíséri a helyzetet.
A támadás körülményei egyelőre tisztázatlanok. A kínai külügyminisztérium keddi sajtótájékoztatóján azt közölték, hogy az incidens elszigetelt eset és véletlenszerű támadás volt, és az nem befolyásolja a Kína és az Egyesült Államok közötti normális diákcserét és oktatói ösztöndíjakat.
„Minden sebesültet azonnal kórházba szállítottak, és megfelelő intenzív ellátásban részesültek, senki sincs életveszélyben” – mondta Lin Csien külügyminisztériumi szóvivő, hozzátéve, hogy továbbra is hatékony intézkedéseket tesznek a Kínában tartózkodó külföldiek biztonsága érdekében.