Időjárás

Nagy pusztítást végzett a tornádó Vas megyében

Lavrov szerint szakítani kell az egyoldalú rendezési kezdeményezésekkel

Szakítani kell az egyoldalú kezdeményezésekkel az ukrajnai rendezés ügyében – jelentette ki Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője a BRICS-országok Nyizsnyij Novgorodban tartott külügyminiszteri tanácskozását követő sajtótájékoztatóján.

Lavrov szerint a rendezést nem lehet előmozdítani olyan belterjes találkozókkal, mint amilyet a hétvégére Svájcba hívtak össze, ahol alternatíva nélküli vitaalapul Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „teljesen üres és értéktelen, zsákutcába jutott békeformulája” szolgál. Mint mondta, ahhoz, hogy tárgyalásokat lehessen folytatni a konfliktus rendezéséről, „vissza kell téríteni az ukrán rezsimet a jogi térbe”.

Ezzel kapcsolatban kifejtette: Moszkva Zelenszkij államfői mandátumát lejártnak tekinti, és emlékeztetett arra, hogy éppen az ukrán vezető volt, aki megtiltotta a maga és Ukrajna más hivatalos képviselői számára az Oroszországgal való tárgyalásokat.

Arról is szólt egyebek között, hogy történt néhány nem nyilvános kapcsolatfelvétel a Nyugattal a rendezés ügyében. Kifogásolta, hogy ezek során a partnerek részéről senki sem akarta észrevenni azt „a náci, oroszgyűlölő hatást, amelyet a rezsim kelt”.

Hangot adott meggyőződésének, hogy a Nyugat egyenesen bátorítja az ukrán állam ilyen jellegének megőrzését, „hogy a kijevi rezsimet tovább használhassa az Oroszország elleni háborúban”.

„Lényegében a cél ugyanaz, mint Adolf Hitleré, előtte pedig Napóleoné volt: összegyűjteni egész Európát, és ekként legyőzni az orosz népet és az orosz államot” – mondta a külügyminiszter.

Lavrov felhívta a figyelmet John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivőjének egy közelmúltbeli sajtónyilatkozatára, amelyben az amerikai tisztségviselő megismételte: Washington mindent megtesz annak érdekében, hogy Ukrajna képes legyen megvédeni magát.

„Aztán kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem törekszik a harmadik világháborúra, mert annak szörnyű következményei lennének az európai kontinensre nézve” – jegyezte meg az orosz külügyminiszter. „Itt a válasz arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok hogyan vélekedik Európáról” – nyilatkozott Lavrov.

„Biztosak benne, hogy ha kiprovokálnak egy nukleáris háborút, amin aktívan dolgoznak is, akkor ezt csak Európa fogja megszenvedni, és ők, mint mindig, most is nyerésben maradnak. Ilyen a filozófiája és mentalitása azoknak, akik most a meghatározói az Egyesült Államok politikájának, vagyis akik Ukrajnát irányítják” – tette hozzá.

Rámutatott, hogy miközben a Nyugat „dollár- és euró-százmilliárdokat juttat a kijevi rezsimnek, hogy folytassa a háborút” Oroszország ellen, a fenntartható fejlődésre „nagyon kevés pénz jut”.

Elmondta egyebek között azt is, hogy a BRICS-országok eredetileg öttagú (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika) csoportjához csatlakozni kívánó országok száma folyamatosan növekszik, és már megközelítette a háromtucatot. Közölte, hogy ezzel kapcsolatban a tömörülés soros elnökségét ellátó Oroszország ajánlásokat fog kidolgozni a BRICS október 22-24-én Kazanyban tartandó csúcstalálkozójára.

Beszámolója értelmében a BRICS-külügyminiszterek mostani találkozóján a legtöbb delegáció hangsúlyozta „az Egyesült Államok és szövetségesei által folytatott önző kereskedelmi protekcionizmus politikájának destruktív jellegét”. Állítása szerint egyre több résztvevő „szorgalmazta a globális kormányzás meglévő rendszereinek reformját, a globális Dél szerepének megerősítésére összpontosítva”.

Az orosz külügyminiszter megállapította, hogy a Nyugat nem törekszik hídépítésre az Oroszországgal és Kínával való együttműködés felé.

„A téglákat csak arra használják, hogy (…) falakat építsenek, és arra, hogy megpróbálják fejbe verni azokat, akik nem fogadnak szót” – fogalmazott. Azt hangoztatta, hogy Oroszország nem zárkózik el senkitől, ellentétben a Nyugattal, amely nem veszi észre, hogy „a hegemónia fenntartására irányuló erőfeszítései zsarolás, törvénytelen szankciók, ultimátumok, sőt katonai erő révén kudarcra vannak ítélve”.

A készülő orosz-iráni, átfogó és a kapcsolatokat „minőségileg új szintre emelő” megállapodásra kitérve azt mondta, hogy a szövegről már maradéktalanul megállapodtak, de Teheránnak még néhány eljárást kell elvégeznie ahhoz, hogy az elnökök elé kerüljön aláírásra. (Iránban június 28-ra írták ki az elnökválasztást.)

A Gázai övezetben zajló eseményekről szólva kijelentette: Oroszország abból indul ki, hogy az izraeli hadműveletet azonnal le kell állítani, és a palesztin problémára meg kell találni a kétállami megoldást. Bírálta a nuszeirati túszok kiszabadítása során alkalmazott izraeli módszert.

„Elfogadhatatlannak tartom, amikor ártatlan emberek megmentéséért száz meg száz más olyan embert áldoznak fel, aki semmiben sem vétkes” – mondta Szergej Lavrov.

Kiemelt kép: Szergej Lavrov (Fotó: EPA/Alexander Zemlianichenko)

Ajánljuk még