A bizottság keddi brüsszeli közleménye szerint a Seqirus elnevezésű oltóanyagot azoknak szánják, akiknél a legnagyobb a madárinfluenza-fertőzés kockázata, mint például a baromfifarmokon dolgozók és az állatorvosok. Az EU-ban jelenleg ez az egyetlen engedélyezett vakcina zoonózisos madárinfluenza ellen.
A közbeszerzési szerződés – amely legfeljebb 4 évre szól – lehetővé teszi az egyes részt vevő országok számára, hogy a nemzeti szükségletektől függően rendeljenek oltóanyagot.
Kapcsolódó tartalom
A megállapodás biztosítja az egyes orvosi ellenintézkedésekhez való méltányosabb hozzáférést, és javítja az ellátás biztonságát, valamint kiegyensúlyozottabb árakat biztosít a részt vevő országok számára. A szerződés hozzájárul a közegészségügyi válsághelyzetekre vagy világjárványokra való uniós szintű felkészültséghez is – áll a bizottsági sajtóközleményben.
A kiemelt kép illusztráció. A madárinfluenza emberre is veszélyes, halálos H5N1-es vírustörzsének vizsgálatához vesz mintát csirkétől egy állatorvos az indiai Kangrában. (Fotó: MTI/EPA/Szandzsaj Baid)