Interjú

Orbán Viktor: A Fidesz EP-választáson még soha nem kapott ennyi szavazatot

Kelemen Hunor bejelentette, húsz év óta legjobb választási eredményét érte el az RMDSZ

Húsz év óta legjobb eredményét érte el a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a vasárnapi romániai helyhatósági és EP-választásokon, és az erdélyi magyar EP-képviselet is biztosított – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök hétfőn Kolozsváron, sajtótájékoztatón.

A vasárnap esti visszafogott nyilatkozatok után az RMDSZ politikusai hétfőn konfettiesőben ünnepelték az idei első romániai választások sikerét. „Ez nagy siker, az elmúlt húsz év legnagyobb sikere és az erdélyi magyaroknak a sikere együtt az RMDSZ-szel, közös a sikerünk” – fogalmazott Kelemen Hunor.

Elmondta, a szavazatok 99 százalékos feldolgozottságánál a szövetség 566 ezer voksot kapott, és ez a magas szavazatszám két EP-képviselői mandátumot is biztosít számára. A helyhatósági választásokon 199 RMDSZ-es polgármesteri mandátum biztosított, és négy-öt független polgármester is mandátumhoz jutott, akit az RMDSZ támogatott.

A szövetség a négy erdélyi megye – Hargita, Kovászna, Maros és Szatmár – vezetését is megőrizte.

Megtartotta továbbá a polgármesteri széket Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben és Szászrégenben, és visszaszerezte Székelyudvarhely és Margitta vezetését.

Arra is kitért, hogy az RMDSZ önállóan jutott vissza a szórványban is több megyei és helyi önkormányzatba, ahonnan 2020-ban kiesett. Ilyen Brassó megye, Beszterce-Naszód és Beszterce, Máramaros megye és Vajdahunyad, Medgyes, Aranyosgyéres önkormányzata. Hosszúmezőn, Koltón és Kisbácsban megőrizte polgármesterét, Nagybányán, Máramarosszigeten és Déván növelte önkormányzati képviselői számát.

Temesváron Dominic Fritz újrázó polgármestert támogatva került vissza a helyi önkormányzatba. Beszélt a moldvai csángók Bákó megyei sikeréről, akik Gyimesbükk mellett a legkeletibb magyarlakta községben, Gajcsánán is polgármestert állítanak, és a csángó falvaknak hat községi önkormányzatban lesz képviselőjük.

Az RMDSZ olyan térségekben is voksokat szerzett, ahol eddig soha nem voksoltak a listáira, és vannak önkormányzatok, ahol kétharmados vagy háromnegyedes többsége van, ami nagy felelősség – mondta. Hargita, Kovászna, Maros és Szatmár megyében növelte szavazatai számát a 2019-es EP-választáshoz képest, és a megyei önkormányzati jelöltlistákra is több voks érkezett, mint 2020-ban.

Aláhúzta: a számok mögött emberek állnak, 566 ezer magyar ember, egy erős közösség, mely a szülőföldön akar jövőt teremteni.

A magyar emberek megértették az EP-választások tétjét, világos üzenetet küldtek Bukarestbe és Brüsszelbe is: önálló, erős hangunk és erős képviseletünk lesz” – fogalmazott.

Hozzátette: a magyar emberek az önkormányzatok munkáját is értékelték, megerősítették a bizalmat és a jó irányt. Az RMDSZ elnöke megköszönte a választópolgárok bizalmát, a kampánystáb kemény munkáját, és azt ígérte, a mandátumot szerzett jelöltek munkával fognak rászolgálni erre. Aláhúzta: az RMDSZ-nek a magyar érdek lesz az első az EP-ben, a helyi közösség érdeke az önkormányzatokban.

Kelemen Hunor rámutatott: a 2024-es romániai választási esztendő első évadja sikeresnek mondható, az RMDSZ jelenleg 6,5 százalékos eredménye azt mutatja, hogy az erdélyi magyar közösségnek van ereje, határozott elképzelése a jövőről a szülőföldjén.

Ajánljuk még