Giorgia Meloni magáról készített fényképet is posztolt, melyen a győzelmet jelképező V betűt mutatta ujjaival. Az FdI közlése szerint a kormányfő otthonában követte az urnazárás utáni szavazatszámlálás eredményeinek folyamatos közlését.
A belügyminisztérium 25 százalékos szavazatfeldolgozási adatai szerint az FdI 28,6 százalékon állt. A jobboldali párt a 2022 szeptemberében tartott olasz parlamenti választásokon valamivel több mint 26 százalékot szerzett.
Az FdI római sajtóközpontjában Giovanni Donzelli, a párt olasz parlamenti képviselője és országos koordinátora nyilatkozott.
„Az FdI kevesebb mint két éve kormányoz, és sem a kormányszerep, sem a nehéz nemzetközi helyzet nem csökkentette erőnket, ellenkezőleg, erősödtünk. Bizonyítottuk, hogy a jobboldal egyenlő a jó kormányzással”
– jelentette ki Donzelli.
Hangsúlyozta, hogy a jobbközép koalíció másik két pártja, a Matteo Salvini vezette Liga és az Antonio Tajani vezette Hajrá Olaszország (FI) is erősödött, vagyis a jobbközép többség a 2022-ben elért 44 százalékot tovább növelte.
A kormányerők erősödésével Giorgia Meloni erőteljesebben tudja képviselni Olaszországot az európai és nemzetközi politikai színtéren – mondta Donzelli.
Ami az EP-ben várható szövetségeket illeti, Giovanni Donzelli kifejtette: Giorgia Meloni kezdettől fogva arra törekszik, hogy a jobbközép „győztes olasz receptjét” Európában is alkalmazza egy hasonló jobbközép többség kialakításával.
Antonio Tajani, az FI vezetője is jó eredményről beszélt, amelyet a tavaly elhunyt pártelnök, Silvio Berlusconi emlékének szentelt. A párt 2022-ben 8,1 százalékot szerzett, a mostani kezdeti eredmények szerint 8,6-ot.
A részvételi arány 49,6 százalékot ért el, ami a mindenkori legalacsonyabbnak számít. Az öt évvel ezelőtti EP-választáson 56,1 százalék volt.
Giorgia Meloni: A jobboldalt nem tudták megállítani
A baloldal látta, hogy jön fel a jobboldal, de nem tudta megállítani – jelentette ki hétfő hajnalban Giorgia Meloni olasz miniszterelnök pártjának, az Olasz Testvéreknek a római sajtóközpontjában az európai parlamenti választások hazai eredményét kommentálva.
Emlékeztetett arra, hogy pártjával ugyanitt ünnepelte az olasz parlamenti választásokon aratott győzelmet 2022 szeptemberében.
Az egy szép éjszaka volt, de a mostani számomra még szebb” – jelentette ki. Úgy vélte, kevesebb mint két évvel ezelőtt az olaszok reménykedtek a jobbközép kormány képességeiben, „mostanra viszont már tudják, mire vagyunk képesek”. Hangsúlyozta, hogy az általa vezetett kormány hivatalba lépésekor rendkívül nehéz helyzetben találta az országot, annál csak a nemzetközi helyzet volt komplikáltabb.
„Stratégiánk mindig is az volt, hogy igazat mondunk, és azt tesszük, amit tennünk kell az ország érdekében. Az olaszok ezt megértették” – hangoztatta. Kiemelte, hogy pártja, amely a 2019-es EP-választásokon alig hat százalék fölött teljesített, a 2022-es hazai parlamenti választásokon pedig 26 százalékkal, a még nem végleges adatok szerint 28 százalék fölött van a mostani EP-választásokon. 2022 óta pedig az Olasz Testvérek, a Hajrá Olaszország és a Liga hazai hármas koalíciója tovább erősödött – tette hozzá.
„Büszke vagyok arra, hogy a G7-es csoport soros elnökeként és Európában is a legerősebb kormányt képviselhetem”
– mondta Meloni a világ iparilag legfejlettebb hét országát tömörítő csoportra utalva.
Üdvözölte, hogy az európai parlamenti választások megerősítették a jobb- és a balközép alkotta kétpólusú politikát. Í„gy az állampolgárok könnyebben el tudják dönteni, melyik oldalra álljanak” – fejtette ki.
Giorgia Meloni azúrkék díszlet előtt mondta el beszédét, amelynek közepén az Olasz Testvérek logója és a Grazie! (Köszönjük!) felirat volt látható. A színválasztás a néhai Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország politikai fénykorát idézte.
Kiemelt kép: Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, az Olasz Testvérek (FdI) párt vezetője pártjának római eredményváróján az európai parlamenti választások éjszakáján, 2024. június 10-én. (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Giuseppe Lami)