Aktuális

Dél-Korea legnagyobb élelmiszeripari cége hazánkban építi fel az első gyárát a régióban

Az USA kibővítené nukleáris arzenálját, elemzők szerint ennek fényében a harmadik világháború egy atomháborúval lenne egyenlő

Az Egyesült Államoknak ki kell bővítenie nukleáris fegyverarzenálját, válaszul arra, hogy Oroszország, Kína és Észak-Korea töretlenül növeli nukleáris programjait. Erről a Fehér Ház egyik magas rangú illetékese beszélt. Elemzők szerint a kijelentés fényében a harmadik világháború gyakorlatilag egy atomháborúval lenne egyenlő. Közben megszólalt Peking is az ügyben: szerintük az Egyesült Államok aláássa a nukleáris leszerelést.

Emmanuel Macron februárban tett – azóta sokszor idézett – kijelentést, amely szerint nem zárható ki nyugati katonák Ukrajnába küldése. A francia elnök nemrég már arról beszélt, hogy négyezer ukrán katona kiképzésébe kezdenek.

Ukrajna közben egyre több országtól kap felhatalmazást arra, hogy fegyvereikkel oroszországi célpontokat támadjon, Washington is adott ilyen engedélyt.

Világháborúhoz vezethetnek az Ukrajnának tett amerikai engedmények – olvasható a Magyar Nemzetben. A lap idézi a NATO katonai bizottságának elnökét, Rob Bauert, aki a The Washington Postnak arról beszélt: fontosnak tartja, hogy Ukrajna korlátozások nélkül vesse be a nagy hatótávolságú fegyvereket orosz területen.

Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója az M1-en arról beszélt, hogy az ukrán ellentámadások katonai értelemben nem hoznak változásokat, mert továbbra is védekezésre kényszeríti őket az orosz haderő.

„Olyanfajta PR-támadások az ukrán hadsereg részéről, ami alapvetően a nyugati szponzoroknak a megnyugtatásáról szól, illetve a jövő hétre tervezett svájci, békének nevezett konferencia kapcsán, hiszen ott is egyfajta támogatói gyűjtés indul majd meg megint, hogy ki mennyivel tudja majd támogatni Ukrajnát” – mondta Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója.

Közben egyre több nyugati politikus beszél arról, hogy több európai országba kellene atomfegyvereket telepíteni, szerintük ugyanis ezek Európa védelmét szolgálnák.

Az M1-nek nyilatkozó elemző azonban arra figyelmeztetett, hogy a nyugati atomfegyverek kiterjesztenék a háborút.

„Németország el van tiltva mindenfajta tömegpusztító fegyvertől, az atomfegyvertől különösen az 1990-es, második világháborút lezáró végső rendezés keretében, ezt megtiltották nekik, úgyhogy Weber lesz szíves ezt tudomásul venni, Olaf Scholz is meg Boris Pistorius is” – mondta Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője.

A Magyar Nemzet arról is ír: Washington komolyan számol az atomháború lehetőségével.

A lap a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának igazgatóját idézte, aki növelné a nukleáris fegyverek számát, egy lehetséges atomtámadásról pedig úgy fogalmazott: teljes mértékben fel kell készülnünk arra, hogy végrehajtsuk, ha az elnök meghozza ezt a döntést.

Kiemelt kép: Ukrán katonák egy SZ–60 típusú, egycsövű légvédelmi gépágyúval lövik az orosz állásokat (Fotó: MTI/EPA/Jakiv Liasenko)

Ajánljuk még