A dziennik.wschodni.pl kelet-lengyelországi regionális hírportál szerint az akció már kedden megkezdődött, és csütörtök estig tart.
A földművesek az ukrán mezőgazdasági termékek behozatala ellen tiltakoznak, és szolidaritásukat fejezték ki a keddi brüsszeli tiltakozó akcióval is, amelyen több európai országból érkező gazdák – köztük a lengyelek is – az Európai Unió zöld megállapodása ellen tüntettek – írja a dziennik.wschodni.pl.
A gazdák az akció három napján a 8 és 20 óra között csak 12-12 kamiont engednek át Lengyelországból Ukrajnába, az Ukrajnából irányuló teherforgalmat pedig teljesen leállították.
Nem akadályozzák viszont a humanitárius és katonai szállítmányokat, valamint a gyorsan romló árut szállító kamionok és a buszok forgalmát sem.
A tiltakozás egyelőre nem okozott nagyobb közlekedési zavarokat, egyéb incidens sem történt – idézi a hírportál Monika Ryczeket, a helyi rendőrség munkatársát.
A lengyel gazdák február eleje óta folytatnak országos tiltakozást a közutakon az EU zöld megállapodása és az ukrán mezőgazdasági termékek behozatala ellen. A határátkelők blokádja április végéig szintén részét képezte a tiltakozásnak, azóta az első ilyen akció a mostani tiltakozás.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Tüntetők lezárnak egy utat a délkelet-lengyelországi Kielce környékén, amint a lengyel gazdák országszerte tiltakoznak az Európai Unió mezőgazdasági politikája, az úgynevezett zöld megállapodás és a vámmentes ukrán terményimport ellen. (Fotó: MTI/EPA/PAP/Piotr Polak)