„Az emberi rész a munka, de az isteni áldás nélkül nincs megvalósulás. Hiába tervez az ember, hogyha ezt nem segíti az isteni hatalom. Fontos, hogy felekezettől függetlenül ne azt keressük, hogy mi választ el minket egymástól, hanem azt, ami bennünk közös. Az istentiszteleten többek között azt is felelevenítjük az egybegyűltekkel, hogy mit hagyjanak hátra a gyermekeiknek. Hogy mi az, ami számunkra fontos, mi az az érték, ami isten jóvoltából ránk lett hagyományozva, és amit tovább kell adnunk” – fogalmazott Csécs Márton.
A lelkész kiemelte, hogy az a tevékenység, amit a torockói Duna Napokon az elmúlt tíz évben véghezvittek,
történelmi léptékű, hiszen a rendezvénysorozat az ott élő magyarságnak nagy mértékben segít megmaradni az identitásában.
„A Duna Napok önmagunk értékeinek felvállalásában, illetve felkutatásában nagy segítséget nyújt az itt élőknek” – mondta Csécs Márton.
Kiemelt kép: A közönség az Ismerős Arcok együttes koncertjén a 10. Duna Napokon az erdélyi Torockón 2024. május 31-én. (Fotó: MTI/Kiss Gábor)