Aktuális

Leállt a Facebook és az Instagram, dolgoznak a hiba kijavításán

Állatokkal segítik a betegek gyógyulását egy kaliforniai gyermekkórházban

A gyerekeket többek között egy bagoly, egy piton, egy lajhár és egy aligátor is meglátogatta, a legnépszerűbb látványosságot azonban egy kölyökkenguru jelentette. A szakemberek szerint az állatok nagy segítséget nyújtanak a beteg gyerekek mentális egészségének megőrzésében.

A nyaka köré tekeredett, majd puszit is adott egy óriáskígyó újdonsült barátjának, a 15 éves Zacharynek. A fiú láthatóan élvezte a találkozást a pitonnal.

Ilyen és ehhez hasonló élményben lehetett része azoknak a fiataloknak, akik a kaliforniai Sacramentóban található Sutter Egészségügyi Központ gyermekosztályán betegeskednek. A SeaWorld élménypark lelkes dolgozói ugyanis számos egzotikus állatot vittek a kórházba, hogy így próbálják meg vidámabbá tenni a gyerekek hangulatát.

Fantasztikus élmény látni a mosolyt az arcukon… hihetetlen a hatás, pedig olyan sok kihívással küzdenek. Itt vannak a kórházban, problémáik vannak nekik és a családjaiknak is. Azért jöttünk, hogy feldobjuk nem csak az ő, hanem a személyzet napját is” – fogalmazott a Seaworld oktatásért és természetvédelemért felelős menedzsere, Mike Dunn.

Az óriáskígyó mellett, többek között egy Spike nevű aligátorral is találkozhattak, aki a dolgozók kedvencévé is vált. A hüllőt harminc éve mentették ki egy drogbáró otthonából, és azóta már gyakorlott terápiás állatnak számít. De a gyerekek egy bagollyal, egy lajhárral és még Penelopéval, a bébikengurval is találkozhattak, aki nagyon hamar a kislányok kedvencévé vált.

Nagyon jó móka volt ”– mondta egy 9 éves lány.

A beteg gyerekek idejük túlnyomó részét ágyhoz kötve, a kórházi falak között töltik. Az egészségügyi dolgozók szerint éppen ezért nagyon fontosak az ilyen programok, amik elterelik a figyelmüket a betegségről.

Gyakran gondolkozunk azon, hogy mit tehetnénk annak érdekében, hogy az itteni gyerekek is élményeket szerezhessenek, játszhassanak, szórakozhassanak. Mikor egy szőrös állat megérkezik a szobájukba, az a napjuk fénypontja. Mosolyt csal az arcukra és megváltoztatja a kórházi élményeiket ”– mondta a gyerekek terápiájáért felelős menedzser, Sara Anderson.

A szakemberek szerint az ilyen alkalmakon a gyerekek megtanulhatják azt is, hogyan kell bánni ezekkel a különleges élőlényekkel.

A kiemelt kép illusztráció. (Forrás: M1)

Ajánljuk még