A legutóbb megtalált két holttest közül az egyiket 8420 méteres magasságból hozták le az Everestről, egy másikat 7900 méterről a Föld negyedik legmagasabb hegyéről, a Lhocéról. A holttesteket a katmandui Tribhuvan Egyetem oktatókórháza patológiai laboratóriumának adták át – közölte csütörtökön a hadsereg.
A katonák, akik április 11. óta takarítanak a Himalája csúcsain nepáli hegyivezetők (serpák) segítségével, már május 16-án is megtalálták egy-egy ember földi maradványait ugyanezen a két csúcson. Szerdáig a katonák 11 tonna szemetet hoztak le a csúcsokról
– áll a hadsereg közleményében.
Kapcsolódó tartalom
„A gyász nem múlik el, csak körbenövi az élet” – az egy éve elhunyt Suhajda Szilárdra emlékezik felesége
Meghódították a világ tetejét, de egy jégomlás elsodorta a brit hegymászót és a serpáját
Videón, ahogy kígyózó sorokban próbálnak feljutni a mászók a Mount Everestre
A 8848 méteres Everest és a 8561 méteres Lhoce mellett a katonák takarítást végeznek a 7861 méteres Nupce hegyen is, a sereg egy-egy csapatot küldött mindegyik hegyre. Az idei, június 5-ig tartó akcióban 10 tonna hulladék begyűjtését és öt holttest lehozását tervezték.
A nepáli hadsereg 2019-ben kezdett szemétszedést a hegymászók után különböző csúcsokon, de 2020-ban a koronavírus-járvány miatt felfüggesztették a missziót.
Kiemelt kép illusztráció.











