Rendkívüli

Négyen megsebesültek egy utcai lövöldözésben Londonban

Szijjártó Péter: Súlyos viták várhatók a NATO pénteki informális külügyminiszteri tanácsülésén

Komoly viták várhatók a NATO informális külügyminiszteri tanácsülésén pénteken Prágában, a háborús hangulat kicsúcsosodására és minden eddiginél őrültebb ötletek támogatására lehet készülni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a külkereskedelmi ügyekkel foglalkozó európai uniós tanácsülés utáni sajtóértekezletén újságírói kérdésre reagálva aláhúzta, hogy nem számít a másnapi NATO-ülésen „barátkozásra, ellenben a háborús hangulat kicsúcsosodására igen, és ez rendkívül veszélyes helyzetet fog tudni előállítani”.

„Láthatóan az európai kollégák hétfőn már nagy lendülettel lovalták bele magukat a háborús pszichózis egyre mélyebb bugyraiba, s azt hiszem, hogy az amerikaiak és a britek jelenléte még ösztönzőleg is fog hatni erre a hisztérikus állapotra”

– fogalmazott.

„És én arra számítok, hogy a NATO külügyminiszteri tanácsának ülését minden eddiginél háborúpártibb hangulat veszi majd körül, és minden eddiginél őrültebb ötletek találnak majd támogatásra” – szögezte le.

Ilyen őrült ötletnek nevezte annak engedélyezését, hogy az ukrán haderő Oroszország belső területeit is lőhesse nyugati fegyverekkel, ugyanis az oroszok nincsenek híján felszerelésnek és vissza fognak lőni.

„És ennek így mi lesz az eredménye? Újabb halottak. Sok-sok újabb halott. A fegyverszállítások növelik a fegyvermennyiséget a front mindkét oldalán és még több halált okoznak”

– vélekedett.

Szijjártó Péter figyelmeztetett, hogy most már tényleg meg kell állítani ezt az őrültséget, mielőtt valami visszafordíthatatlan baj nem következik be.

„A NATO-nak már az a döntése is rendkívül veszélyes, hogy átléptük a vörös vonalat, amelyet magunk rajzoltunk vagy húztunk meg még két éve februárban. Azzal lépte túl a NATO ezt a vörös vonalat, hogy a saját koordinációs szerepét megnövelte a fegyverek szállításában és az ukrán katonák kiképzésében” – mondta.

Rámutatott, hogy az elmúlt hetekben gőzerővel zajlott a NATO ukrajnai missziójának előkészítése, amit „már kimondani is veszélyes”, és ami szavai szerint az észak-atlanti védelmi szövetség alapküldetésével is ellentétes, mivel a katonai szervezet nem áll támadás alatt.

„Nem kell háborús retorikát alkalmazni és nem kell háborús feszültséget kelteni, ez nem egy támadási, hanem egy védelmi szövetség” – jelentette ki a miniszter.

„Tehát a NATO ukrajnai missziójának előkészítése, ami gőzerővel zajlik, most holnap újabb lendületet kaphat”

– folytatta.

Tudatta, hogy a kormány az elmúlt hetek bizottsági ülései során világossá tette, hogy „magyar katona nem vehet részt ilyen műveletben, magyar területet nem használhatnak ilyen műveletekre és magyar adófizetői forrásokat sem használhatnak”, de ennek dacára nyomják bele mindebbe hazánkat.

„Én holnap is ellen fogok állni természetesen, holnap is világossá fogom tenni, hogy nincsen lehetőség Magyarország belenyomására ebbe a műveletbe. És továbbra sem látszik világosan, hogy hogyan lehet megoldani azt, hogy a misszió megtörténik, de a magyar adófizetők pénze nem kerül bele. Tehát súlyos viták várhatóak holnap” – összegzett.

Ajánljuk még