Rendkívüli

Négyen megsebesültek egy utcai lövöldözésben Londonban

A svéd rendőrség palesztinpárti parkfoglalókat oszlatott szét

A svéd rendőrség csütörtök reggel kényszerintézkedés keretében távolította el az ország déli részén fekvő Lund város egyik közparkjából azt a mintegy 40 palesztinbarát egyetemistát, aki két hete tartózkodott engedély nélkül a park területén.

A rendőrség honlapján megjelent közlemény szerint a tüntetők eltávolítása közben személyi sérülés nem történt; valamennyiüket igazoltatták és nyomozati eljárás indult ellenük a törvényes rendőrségi intézkedésnek való ellenszegülés miatt. Hozzátették, hogy az akciót körülvevő feszült helyzetben üvegpalackokkal dobáltak meg egy mentőautót.

Az egyetemisták május 16-án foglalták el a város legrégebbi, az egyik egyetemi épülettel szemben található parkját, ahol azóta mintegy 100 sátorban laktak, így tiltakozva Izrael gázai háborúja ellen.

A rendőrség az engedély nélküli tartózkodáson kívül azzal indokolta közbelépését, hogy pénteken arra a területre lett meghirdetve a lundi egyetem doktorandusz ünnepsége.

Mats Persson svéd oktatási miniszter a rendőrségi akciót a TV4 televíziócsatornának nyilatkozva úgy kommentálta, hogy „maximálisan megbízik az azt végrehajtó rendfenntartó erőkben”; hozzátéve, hogy „amint országszerte tapasztalható, a palesztinbarát megmozdulások túllépték a normális tiltakozás határait”.

Kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még