„A csomag egyebek között segíti az ukrán légvédelem megerősítését, és magában foglalja a Saab 890-es felderítő és irányító (ASC) repülőgépek Ukrajnába szállítását is” – mondta Pal Jonson svéd védelmi miniszter stockholmi sajtótájékoztatóján.
Kapcsolódó tartalom
Svéd védelmi miniszter: Stockholm felfüggeszti az Ukrajnának szánt Gripen vadászrepülők szállításának tervét
A svéd lépés összefüggésben áll azzal, hogy most az F–16-os rendszer bevezetésére összpontosítanak a szövetségesek.
Energetikai segélytervet dolgozott ki Ukrajna számára a svéd kormány
Svédország segélyezési politikájában jelenleg Ukrajna áll az első helyen.
A svéd kormány a múlt héten bejelentette, hogy összesen 7,1 milliárd dollár (közel 2524 milliárd forint) értékű támogatást fog küldeni Ukrajnának az elkövetkezendő három évben.
Kiemelt kép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök látogatást tesz a 14. gépesített dandár parancsnoki állásán a kelet-ukrajnai Kupjanszkban 2024. február 19-én. (Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtóiroda)











