Hegyi-Karabah nagyrészt örmény gyökerű, 100 ezer fős lakossága azt követően menekült el a térségből, hogy azt tavaly szeptemberében villámháborúval elfoglalták az azeri erők.
Örményország etnikai tisztogatással vádolta Azerbajdzsánt, amely tagadja ezt a vádat, mondván: üdvözölné, ha az örmények maradnának. A térségből tömegesen elmenekült hegyi-karabahi örmények viszont arra hivatkoznak, hogy ott nem érzik többé biztonságban magukat.
Aliyev szerint elsőként diákok és tanárok fognak beköltözni a városba. „A Karabahi Egyetem megkezdi működését” – közölte az azeri elnök egy olyan férfival folytatott beszélgetése során, aki azt mondta, hogy szívesen ellátogatna Xankendibe, ahol egykor fogva tartották. „Menjen, nézze meg ezeket a helyeket. Mert Xankendi betelepítése szeptemberben kezdődik meg” – tette hozzá.
Aliyev arról is beszélt, hogy szintén szeptemberben kezdik meg Agdam település benépesítését, ahol a harci cselekmények után egy orosz-török békefenntartó központ működött, amely a múlt hónapban – az orosz kontingens kivonása után – bezárt.
Az egykor 75 ezer lakosú, az örmények által Sztyepanakertnek nevezett Xankendiben alig néhány százan maradtak a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) szerint. Márciusban az azeri állami televízió felvételeket mutatott be az egykori szakadár térség parlamentjének lerombolásáról.
Jereván és Baku között jelenleg is zajlanak a béketárgyalások. Azerbajdzsán korábban közölte, hogy területeinek visszaszolgáltatását, beleértve örmény területek által közrefogott több apró enklávét is, alapvető feltételnek tekinti a hegyi-karabahi régió miatt kialakult, több mint három évtizedes ellenségeskedés lezárását szolgáló békemegállapodás megkötéséhez.
Örményország és Azerbajdzsán két háborút is vívott a nemzetközi jog szerint Azerbajdzsánhoz tartozó, de egykor többségében örmények lakta Hegyi-Karabah ellenőrzéséért, majd Baku egy 2023-ban indított offenzívával visszafoglalta a területet, kiűzve az örmény szakadárokat.
Kiemelt kép: Ilham Aliyev azeri elnök (Fotó: MTI/EPA/Azerbajdzsáni elnöki hivatal sajtószolgálata)