Aktuális

Gulácsi Péter további két évig a Lipcse kapuját védi

Elárverezték a mopedet, amellyel Francois Hollande volt francia elnök titkos légyottjaira járt szeretőjéhez

Elárverezték a mopedet, amellyel Francois Hollande volt francia elnök titkos légyottokra járt szeretőjéhez, Julie Gayet színésznőhöz.

A Piaggio MP3 125 típusú háromkerekű jármű 20 500 euróért kelt el vasárnap a nyugat-franciaországi Montbazonban egy aukción, amely mindössze 10 percig tartott mintegy 40 résztvevő jelenlétében.

Bár ez a Piaggo-modell a mopedek Rolls-Royce-ának számít, használtan többnyire nem ér többet 1300-1400 eurónál – mondta Aymeric Rouillac, a Rouillac aukcisóház tulajdonosa.

Az Hollande-féle moped értékét azonban erősen megdobta, hogy – miként az aukción hangsúlyozták – első tulajdonosa a köztársasági elnöki hivatal volt, és a jármű a francia történelem részét képezi. A szerelmi találkákhoz használt motorkerékpárt Denis Bréhéret, a nyugat-franciaországi Jallais autómúzeumának tulajdonosa vásárolta meg, és azt ígérte, hogy pikáns múltú járművet kiállítja gyűjteményének másik 120 darabjával együtt.

A Piaggio számlálója 34 ezer kilométert mutat. Francois Hollande, aki 2012 és 2017 között volt Franciaország elnöke, Valérie Trierweiler-t, akkori élettársát csalta meg Julie Gayet színésznővel, aki azóta a felesége lett.

A találkára motorozó államfőről 2014-ben bukkantak fel lesifotósok által készített fényképek. A Closer című magazin tárta fel, hogy az elnök az Elysée-palota tulajdonában lévő mopeden jár új szeretőjéhez a legnagyobb titokban.

A megcsalt élettárs, Valérie Trierweiler nem sokkal később Merci pour ce moment címmel egy vitriolos hangvételű könyvben fedte fel, milyen volt együtt élni Hollande-nal az elnöki palotában.

A kiemelt kép illusztráció. 

Ajánljuk még