Aktuális

Többen meghaltak egy iowai kisvároson végigsöprő tornádó miatt

A Fico elleni merénylet előre hozott választásokhoz is vezethet – Csáky Pál, Szlovákia volt kormányfőhelyettese

| Szerző: Juhári Andrea
„A 90-es évek második felében az állam hivatalos titkosszolgálata rabolta el az állam regnáló köztársasági elnökének a fiát. Később lelőttek egy újságírót és a kedvesét az esküvőjük előtt. Azt hittem, lehetetlen fokozni a borzalmakat, tévedtem, hisz a miniszterelnökre is rálőttek. Ez a korlátlan lehetetlenségek országa” – mondta el a hirado.hu-nak Csáky Pál, Szlovákia egykori miniszterelnök-helyettese, akit a Robert Ficót ért merénylet politikai hatásairól is kérdeztünk.

Az ököljog nem megoldás semmire – szögezte le Szlovákia korábbi magyar nemzetiségű miniszterelnök-helyettese, aki elfogadhatatlannak nevezte a Robert Fico elleni merényletet. Kiemelte, hogy a szlovák kormányfő felépülése várhatóan egy folyamat lesz, így hosszabb időre kieshet a politikából.

A merénylet politikai hatásairól szólva, rámutatott, a legnagyobb problémát a koalíción belüli feszültségek jelentik. Emlékeztetett, hogy a korábbi házelnök lett a köztársasági elnök, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Andrej Dankó pedig bejelentette igényét a parlamenti elnöki posztra, ám ez a poszt a koalíciós szerződés értelmében Peter Pellegrini pártját illeti. Andrej Dankó már hetekkel a merénylet előtt válságról beszélt, úgy vélekedett, akár szét is hullhat a kormánykoalíció.

MTI Fotó: Nyikos Péter

Fico kiegyensúlyozta az ellentéteket

„Eddig Fico központi személyiségként – a legerősebb párt elnökeként és miniszterelnökként is – ki tudta egyensúlyozni az ellentéteket, képes volt kezelni a nehéz helyzeteket, mert úgy-ahogy hallgattak rá a többiek” – hangsúlyozta Csáky Pál.

 „Ficónak eddig kulcsszerepe volt abban, hogy a koalíción belüli feszültséget valahogy megoldják. A történtek után viszont könnyen megeshet, hogy a koalíciót terhelő gondok nem megoldódni, hanem fokozódni fognak, ez

akár előre hozott választásokhoz is vezethet Szlovákiában

– tette hozzá a felvidéki író és közszereplő, aki szerint Fico pártján belül is van feszültséggóc, ott is egyensúlyoznia kellett.

„Ez elég bonyolult konglomerátum, most valószínűleg Robert Kalinak, a Smer egyik alapítója, a kormány alelnöke fogja helyettesíteni a kórházban lévő pártelnököt, ám

Kalinakot a Smeren belül sem fogadják el sokan,

ő a nyugat-szlovákiai lobbi erős embere, de Közép- és Kelet-Szlovákiában nem kedvelik, sőt komoly ellenfelei is vannak” – részletezte Csáky Pál, majd hangsúlyozta, hogy ez akár pártszakadáshoz is vezethet, de a szervezeten belüli komoly komplikációk, egymásnak feszülések borítékolhatók.

Robert Kalinák szlovák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter nyilatkozik Miriam Lapuniková kórházigazató társaságában Robert Fico szlovák miniszterelnök állapotáról a besztercebányai F. D. Roosevelt-kórház előtt 2024. május 16-án (Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek)

„Nem lehet még tudni, mekkora hatással lesz ez a politikára, Fico pártjára és a társadalom hangulatára, csak az biztos ebben a bizonytalanságban, hogy nagyon rossz dolog történt” – szögezte le. A szlovákiai közhangulatról szólva elmondta, hogy a kibertérben

a felhergelt politikai táborok között elszabadult a gyűlölet, polgárháborús hangulat alakult ki.

A Fico-pártiak komoly megtorlást szorgalmaznak, és az ellenzéki újságírókat is felelősségre vonnák a történtekért. A kormányellenes szélsőségesek pedig pancserként aposztrofálják a miniszterelnököt több lövéssel is megsebesítő merénylőt, hangoztatják, hogy végre kell hajtani a Robert Fico és a hozzá közel állók elleni a támadásokat.

A rendőrség mindenkit nyugalomra szólított fel, egyúttal megerősítette a kormánytagok, pártelnökök és objektumok védelmét is. Csáky Pál iemelte, hogy nemcsak az internetes fórumokon, hanem a törvényhozás házában is teret nyert az erőszak. A merénylet után ugyanis a képviselők kocsmai stílusban üvöltöztek egymással és

majdnem összeverekedtek, ezért be kellett rekeszteni a parlamenti ülést.

„Látjátok, ez a ti művetek, hogy idáig fajult a helyzet” – kiáltotta a parlamentben a merénylet után Robert Fico pártjának egyik alelnöke az ellenzéknek.

„Érezhető volt már ez, lehet, hogy Fico fenyegetéseket is kapott”  – utalt Csáky Pál egy hetekkel ezelőtt publikált videóra, amelyben a szlovák kormányfő elmondta, hogy fokozódik a feszültség, és akár lövések is eldördülhetnek Szlovákiában.

Csáky Pál felidézte, hogy kiszivárgott egy kisfilm – feltehetően rendőrségi berkekből – a merénylőről.

„A belügyminiszter már bejelentette, hogy

ez belpolitikailag motivált tett volt.

Normál esetben a rendőrségi épületből nem szabad, hogy kikerüljön a kihallgatás előtti beszélgetés a nyilvánosság elé, ezért a rendőrség már belülről is keresi azt, aki fölvette és nyilvánosságra hozta az említett videót” – magyarázta.

A merénylet áldozatává vált Robert Fico szlovák miniszterelnök testőrei intézkednek a lőfegyveres támadás helyszínén Nyitrabányán (Handlová) 2024. május 15-én (Fotó: MTI/TASR/Radovan Stoklasa)

A korlátlan lehetetlenségek országa

„Szlovákia a korlátlan lehetetlenségek országa” – értékelte a lesújtó eseményeket Csáky Pál, majd felidézte az elmúlt évtizedek vérfagyasztó történeteit.

„A 90-es évek második felében az állam hivatalos titkosszolgálata rabolta el az állam regnáló köztársasági elnökének a fiát. Rá tíz évre egy újságírót és a kedvesét lelőttek az esküvőjük előtt. Azt hittem, nem lehet már fokozni a borzalmakat, de tévedtem, hisz a miniszterelnökre is rálőttek” – sorolta.

„Feltehetően fejek fognak hullani a rendőrségnél.

Szakértők szerint szarvashibákat követett el Fico testőrsége is. A megrázó merénylet után a kormányőrséget komoly kritikák érték, melynek élén egy rendőri múlttal nem rendelkező dzsúdó bajnok áll” – számolt be a hirado.hu-nak a szlovákiai állapotokról az ország korábbi magyar nemzetiségű miniszterelnök-helyettese.

Kiemelt kép: Csáky Pál (MTI Fotó: Nyikos Péter).

Ajánljuk még