Időjárás

Jön az ítéletidő! Mutatjuk, hol csap le a zivatar, a felhőszakadás és a jégeső

Fico-merénylet: újra egymásnak eshetnek a pártok, miután elmarad a szlovák pártvezetők találkozója

| Szerző: hirado.hu
Elmarad a parlamenti pártok keddre tervezett közös látogatása és nyilatkozattétele a pozsonyi elnöki palotában – derült ki Peter Pellegrini megválasztott szlovák államfő nyilatkozatából. Az Új Szó szerint így a közeljövőben sem várható enyhülés a szlovák politikai életben, hiszen a parlamenti pártokat a Robert Fico miniszterelnök elleni merénylet után sem sikerült rábírni, hogy közösen kiálljanak az erőszak ellen.

„A politikai pártok kerekasztalára még nem érett meg az idő” – idézte Peter Pellegrini megválasztott szlovák köztársasági elnök szavait az Új Szó kedden. A Robert Fico miniszterelnök elleni merényletet követően Zuzana Caputova, júniusban távozó államfő és megválasztott utódja, Peter Pellegrini azzal a gesztussal álltak elő a feszült közéleti viszonyok enyhítésére, hogy kedden találkozzanak egymással a parlamenti pártok vezetői az elnöki palotában. Az ellenzéki szavazókat megszólító Caputova és a kormánykoalíció szimpatizánsait megszólító Pellegrini azt javasolták, hogy a parlamenti pártok egy közös nyilatkozatban szólaljanak fel az erőszak ellen.

Az Új Szó rámutatott, hogy az esemény elmaradásának bejelentésekor Pellegrini kiemelte: „pár politikus még egy ilyen tragédia után sem képes az önreflexióra”. Caputova pedig szintén néhány pártvezetőnek a médiában elhangzott kijelentéseit nevezte meg okként.  

Ahogyan arra a cikk rámutat, a kormánypártok és az ellenzék közötti találkozó ötlete többeknek sem tetszett. „Az egyik leghangosabb ellenzőnek Andrej Danko bizonyult, aki előbb kijelentette, hogy csak maga Fico győzheti meg a részvételről, majd megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy Pellegrini lemondta a találkozót, mivel az hamisan keltette volna a közösségi megbékélés látszatát.” A másik oldalon pedig a Slovensko mozgalom volt a legelutasítóbb. Mint írták, a Slovensko politikusai a belügyminiszter lemondását követelték a miniszterelnök elégtelen védelme, valamint a közmédia átalakításáról szóló törvény miatt. 

Folytatódnak a csatározások

Az Új Szó szerint kedden már újra ülésezik a parlament is, a kormánypártok pedig a megszakadt kormányülés folytatását szorgalmazzák. A lap szerint a kormánypártok egy saját, közös határozat elfogadásával kezdhetik majd a tanácskozást, ami a társadalom megosztottságával foglalkozik. A kérdés pedig az lesz, hogy erre miként reagál majd az ellenzék.

A parlamenti ülésen pedig az okozhat majd kihívást, hogy az ellenzék által bírált, a közmédia átalakítására vonatkozó kormányjavaslat lesz napirenden, ahol az ellenzéknek egyszerre kell konstruktívnak tűnnie és bírálnia a kormányt. Az Új Szó emlékeztetett: „a közmédia ügye éles vitákhoz vezetett a két tábor között, a politikusok és aktivisták az utcákon tiltakoztak a változások ellen – beleértve az intézmény dolgozóit”.

Uniós választások

A cikk arra is emlékeztetett, hogy a szlovák miniszterelnököt ért merénylet az Európai parlamenti választási kampány időszakában történt. Noha a merénylet estéjén több párt is jelezte, hogy felfüggesztik a kampányt, mégis egyre többen dönthetnek a közönségtalálkozók és események megtartása mellett.

Az Új Szó eredeti cikke itt olvasható.

Kiemelt kép: Robert Fico, az Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt vezetõje érkezik a párt pozsonyi székházába 2023. október elsején, a szlovák parlamenti választás másnapján. 
MTI/AP/Darko Bandic

Ajánljuk még