Baleset

Robbanás történt Tapolcán egy lakásban, a helyszínre mentőhelikopter is érkezett

Donald Tusk: Megengedhetetlen a párhuzam az izraeli kormányfő és a Hamász vezetői között

Megengedhetetlen, hogy a nemzetközi intézmények párhuzamot vonjanak Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő és a Hamász vezetői között – jelentette ki keddi varsói sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

A miniszterelnököt újságírók kérdezték, mi a véleménye arról, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze előző nap elfogatóparancsot kért a Hamász vezetői, valamint az izraeli védelmi miniszter és Benjámin Netanjahu miniszterelnök ellen, azzal vádolva mindkét felet, hogy emberiesség elleni bűncselekményeket követtek el a palesztin-izraeli háborúban.

„Teljesen egyértelmű, hogy elfogadhatatlan politikai analógiával van dolgunk”

– válaszolt Tusk. Feltette a kérdést: vajon a gázai konfliktus kirobbantása előtt miért nem nyilvánította senki terrorszervezetnek a Hamászt, és vezetői ellen miért nem adtak ki elfogatóparancsot?

Tusk aláhúzta: jelenleg „nem híve Netanjahu miniszterelnöknek”, bár évekkel ezelőtt „bizonyos értelemben politikai barátok voltak”. Teljesen megengedhetetlennek nevezte viszont az arra irányuló próbálkozásokat, hogy az izraeli kormányfő és „a terrorszervezetek, ezen belül a Hamász vezetői” közé egyenlőségjelet tegyenek, és hogy ebbe nemzetközi szervezetek is bekapcsolódjanak, amelyeknek fő erénye – amint Tusk fogalmazott – „a semlegesség és tárgyilagosság kell, hogy legyen”.

Kiemelt kép: Donald Tusk lengyel kormányfő beszédet mond a háromnapos 16. Európai Gazdasági Kongresszus megnyitóján a sziléziai vajdaság székhelyén, Katowicében 2024. május 7-én. (Fotó: MTI/EPA/PAP/Michal Meissner)

Ajánljuk még