Az iráni hatóságok hétfő reggel megerősítették, hogy a vasárnap délutáni balesetben Raiszi és a helikopter nyolc másik utasa – köztük Hoszein Amirabdollahián külügyminiszter – életét vesztette.
„Mélyen megrendített Ebrahim Raiszi úr, Irán elnöke és a kormányküldöttség tragikus halálának híre”
– írta a lengyel államfő az X felületen.
Kapcsolódó tartalom
Hozzátette: kevés nemzet történelmének vannak ilyen tragikus lapjai. A lengyelek viszont a lengyel kormánygépnek az oroszországi Szmolenszkben 2010-ben bekövetkezett katasztrófája óta ismerik „a sokk és az üresség érzetét, amely a politikai és a társadalmi elit, a rokonok és a barátok hirtelen elvesztése után megmarad az emberi szívekben és az államban” – fogalmazott Andrzej Duda.
A lengyel nemzet ezért „különös beleérzéssel”, imában és gyászban osztozik az áldozatok hozzátartozóival és az iráni néppel
– fogalmazott a lengyel elnök.
Kapcsolódó tartalom
A 2010-es szmolenszki légi katasztrófában a kormánygép fedélzetén utazó 96 ember, közül Lech Kaczynski akkori lengyel elnök hunyt el. A varsói külügyminisztérium hétfőn az X-en Hoszein Amirabdollahián hozzátartozóinak nyilvánított részvétet.
Kiemelt képen: Andrzej Duda lengyel államfő ünnepi beszédet mond a lengyel EU-csatlakozás alkalmából a varsói elnöki palota kertjében az uniós bővítés 20. évfordulóján, 2024. május 1-jén (Fotó: MTI/EPA/PAP/Radek Pietruszka)