Fontos

Megkéseltek egy férfit Londonban a Westminster-hídon

Megkezdődött Robert Fico merénylőjének bírósági pere

| Szerző: hirado.hu
A feltételezett tettes előzetes letartóztatását a szökés és elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye is indokolta – számolt be az M1 tudósítója Pozsonyból.

A Robert Fico szlovák kormányfő ellen merénylet elkövetésével gyanúsított 71 éves Juraj C.-t szombaton 10 óra 30 perckor vitték a bazini bíróságra – jelentette az M1 riportere a helyszínről.

Bartalos Tímea elmondta, hogy a bírósági meghallgatás délelőtt 11 órakor kezdődött, és mindenki gyors tárgyalásra számított.

Egyértelmű ugyanis, hogy

az ügyész azért kérte a feltételezett elkövető előzetes letartóztatását, mert fennáll a külföldre szökés veszélye,

valamint hogy hasonló bűncselekmény elkövetését tervezhetné.

Szombat déli 12 óra után azonban még senki sem jött ki a bíróságról, a tárgyalás még zajlott, a sajtó pedig a helyszínen várja a fejleményeket.

Kiemelt kép: Rendőrök a besztercebányai (Banská Bystrica) Roosevelt kórház épülete előtt, ahova Robert Fico szlovák miniszterelnököt szállították, miután lőfegyveres támadás érte Nyitrabányán (Handlová) tartott kihelyezett kormányülés után 2024. május 15-én. (Fotó: MTI/AP/Erdős Dénes)

Ajánljuk még