Időjárás

Érkezik a vihar és a jégeső, térképen mutatjuk, hol csaphat le

Hónapokig fog tartani Robert Fico rehabilitációja, merénylője akár életfogytig börtönbe kerülhet

Robert Fico újabb műtéti beavatkozása két órán keresztül tartott, azért volt rá szükség, hogy felgyorsítsák a sebgyógyulás folyamatát. A hírek szerint a szlovák miniszterelnök eszméleténél van, állapota stabil, de még mindig nagyon súlyos. Szlovákia megválasztott államfője, Peter Pellegrini néhány percet azonban beszélt Ficóval. Pellegrini arról számolt be, hogy a kormányfő az ellene elkövetett merénylet minden pillanatára emlékszik.

Szigorú rendőri készültség mellett továbbra is a besztercebányai kórházban ápolják Robert Ficót. A szlovák kormányfő hétfőig biztosan ott marad, akkor dönt az orvosi stáb a további kezeléséről. A miniszterelnököt pénteken másodszor is megműtötték.

A Robert Ficón elvégzett újabb beavatkozás csaknem két órás volt, ezalatt az orvosi csapat mindent megtett, hogy javítson az állapotán. Utóbbi azonban továbbra is súlyos, de a pénteki műtét lehetővé tette az egyes lőtt sebek gyógyulásának nyomon követését és elősegítését is.

„Azt hiszem, még néhány napba beletelik, mire kiderül, pontosan milyen irányba mennek a dolgok”

– nyilatkozta a kórháznál Robert Kalinák miniszterelnök-helyettes.

Az intézmény igazgatója megerősítette, hogy a kormányfő állapota stabil, de súlyos, ezért továbbra is az intenzív osztályon kezelik.

A legfrissebb hírek szerint Robert Fico a szerdai merénylet utáni pillanatokban sem vesztette el eszméletét.

A szlovák miniszterelnök így arra is emlékszik, amikor testőrei autóba tették és elszállították a kihelyezett kormányülés helyszínéről a nyitrabányai kórházba, ahol elsősegélyt kapott, majd helikopterrel szállították Besztercebányára, ahol egészen a műtétig magánál volt.

Erről Peter Pellegrini megválasztott szlovák elnök nyilatkozott a Pravda című újságnak. Az államfő ugyanis csütörtökön meglátogatta a kórházban Robert Ficót, és pár percet beszélni is tudott vele.

A megválasztott elnök az interjúban kiemelte, hogy nehéz volt az intenzív osztályon látni azt az embert, akinek politikai karrierjét húsz éven át figyelte. Peter Pellegrini úgy fogalmazott: „El sem lehet képzelni, milyen, amikor eszméletednél vagy, és tudod, hogy súlyosan megsérültél, de nem tudod, mi lesz a vége, és mégis mindent érzékelsz. Ez is mutatja az ember erejét, hogy mi mindenre képes.”

Közben pénteken kommandósok lepték el Léva egyik társasházát, ahol a merénylő lakását átkutatták. Szigorú rendőri kíséret mellett az elkövetőt is magukkal vitték a hatóságok.

A 71 éves Juraj Cintulát még a helyszínen, közvetlenül a lövöldözés után őrizetbe vették, később pedig védett személy előre kitervelt meggyilkolásának kísérletével gyanúsították meg.

Ezért a bűncselekményért akár életfogytig tartó szabadságvesztést is kaphat.

A miniszterelnök elleni merénylet miatt a pozsonyi kormány nem hirdetett rendkívüli állapotot. Összehívták viszont a biztonsági tanácsot, ahol arról döntöttek, hogy fokozott védelmet biztosítanak több vezető politikusnak. Robert Kalinák védelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes a lakosságot is visszafogottságra intette. Mint fogalmazott, nem akarnak korlátozásokat, inkább megpróbálják megnyugtatni a társadalmat.

Kiemelt kép: Robert Fico szlovák miniszterelnök testőrei intézkednek a lőfegyveres támadás helyszínén, a Pozsonytól mintegy 150 km-re fekvő Nyitrabányán (Handlová) 2024. május 15-én (Fotó: MTI/TASR/Radovan Stoklasa)

Ajánljuk még