Megrázó

Halálra vertek egy 17 éves fiút Rétközberencsen

Szijjártó Péter: A magyar EU-elnökség fontos célja az együttműködés fejlesztése Délkelet-Ázsiával

A közelgő magyar európai uniós elnökség egyik fontos célja az együttműködés még szorosabbra fűzése a világ dinamikusan fejlődő régióival, így Délkelet-Ázsiával is, aminek keretében a kormány újra kívánja indítani a szabadkereskedelmi tárgyalásokat a térség országaival – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brunei fővárosában.

A tárcavezető arról számolt be, hogy a mostani az első magyar külügyminiszteri látogatás a szultanátusban, azonban ez épp időszerű volt, mivel Magyarország az Európai Unió soros elnöki tisztségére készül, amelynek során fontos cél az együttműködés szorosabbra fűzése a világ gyorsan fejlődő térségéivel.

Szavai szerint ebből az EU sokat profitálhat, kívülről érkező lendületre lenne szükség ugyanis a közösség hanyatlásának megállításához, amely az ukrajnai háború és az arra adott rossz válaszok, az észszerűtlen gazdasági döntések, a fontos kérdések átpolitizálása és átideologizálása miatt kezdődött.

„Hogyha az ember gazdasági lendületet, gazdasági növekedést vagy új dinamikát keres, akkor azt itt, a délkelet-ázsiai térségben egész biztosan megtalálja. Az itteni országok rendkívüli gazdasági növekedési ütemeket tudtak felmutatni az elmúlt években”

– hangsúlyozta.

Illetve rámutatott, hogy hamarosan Brunei veszi át a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) koordináló szerepét az Európai Unió felé, így az együttműködést a következő időszakban Magyarország és Brunei fogja összehangolni.

Ennek kapcsán tudatta, hogy két fontos célt ki is tűztek, újra szeretnének indítani a korábban megakadt tárgyalásokat az EU-ASEAN szabadkereskedelmi egyezményről, valamint az Európai Unió és Brunei közötti együttműködési megállapodásról.

Szijjártó Péter az előbbiről szólva leszögezte, hogy a szabadkereskedelmi egyezmény európai és egyben magyar érdek is lenne, hazánk ugyanis nemzetközileg is versenyképes termékekkel és szolgáltatásokkal rendelkezik az elmúlt évek munkájának eredményeképpen.

„Ezért nekünk az az érdekünk, hogy minél kevesebb akadály legyen a nemzetközi kereskedelemben, és az az érdekünk, hogy az ilyen gyorsan, dinamikusan növekedő országok piacaira, mint a délkelet-ázsiai országok, beléphessenek a magyar termékek és szolgáltatások”

– közölte.

Továbbá kifejtette, hogy az EU és Brunei közötti együttműködésről és partnerségről szóló megegyezés tető alá hozása is fontos célja lesz a közelgő magyar elnökségnek, miután erről már folytak tárgyalások, azonban mintegy tíz éve megszakadtak, azóta pedig nem foglalkozott ezzel senki.

„Én azt gondolom, hogy az Európai Unió nagy hibát követett el azzal, hogy nem ismerte fel a délkelet-ázsiai térség gazdasági növekedéséből fakadó lehetőségeket” – húzta alá.

Valamint arra is kitért, hogy mivel az együttműködés felépítését az emberek közötti kapcsolatoknál kell kezdeni, megállapodást írtak alá a felek, amelynek értelmében a következő tanévtől évente öt hallgató tanulhat Bruneiből ösztöndíjjal magyarországi egyetemeken.

Emellett pedig megkezdték az egyeztetéseket a magyar technológiák felhasználásáról a délkelet-ázsiai ország kőolajkitermelésének hatékonyabbá, környezetkímélőbbé tétele érdekében – tájékoztatott.

A miniszter végül arra is kitért, hogy az ukrajnai háború is hangsúlyosan szóba került a találkozókon, és bár a térség igen messze van a harcoktól, itt is érezhetők a negatív hatások az infláció és az energiaárak megugrásának formájában, ezért Brunei is a konfliktus mielőbbi lezárásában érdekelt.

„Ezért egyetértettünk abban a brunei kormány képviselőivel, s magával a szultánnal is, hogy az ukrajnai háború esetében a békés megoldás lehetőségét kell keresni, a diplomáciai eszközöket kell alkalmazni, a csatatéren nincsen megoldás, a megoldás a tárgyalóasztalnál van”

– mondta.

Leszögezte, hogy mind a két ország a globális békepárti többség része, békepárti vezetőkkel, akik abban is azonos állásponton vannak, hogy a szankciók nem vezetnek eredményre, a nemzetközi szervezetek átpolitizálása káros folyamat, az atomfegyverekre való hivatkozás pedig rendkívül veszélyes, miután az magában hordozza a nukleáris háború veszélyét.

„A nukleáris fegyverek bevetése gyakorlatilag rögtön a világ végét jelentené. Ilyen őrültséget, reméljük, senki nem fog elkövetni, és reméljük, hogy a nukleáris fegyverekre való hivatkozással is végre le fognak állni a felelőtlen európai vezetők” – fogalmazott.

Szijjártó Péter a nap folyamán Hassanal Bolkiah brunei szultánnal, továbbá helyi hivatali partnerével is találkozott Bandar Seri Begawanban.

Ajánljuk még