Aktuális

Tűz keletkezett egy hajdúhadházi iskolában

Srí Lanka-i zsoldosok haltak meg Ukrajnában

Legalább 16 Srí Lanka-i zsoldos halt meg az orosz-ukrán háborúban harcolva – közölte szerdán a dél-ázsiai szigetország védelmi miniszterhelyettese.

Srí Lanka a múlt héten indított vizsgálatot állampolgárainak a konfliktusba való toborzása ügyében, amelynek alapján 288 nyugalmazott katona részvételét állapították meg – mondta el Pramitha Tennakoon.

„Megerősítést kaptunk arról, hogy 16 (zsoldost) megöltek”

– mondta a miniszterhelyettes Colombóban újságíróknak. Nem részletezte, hogy a konfliktus melyik oldalán harcoltak a katonák, csak azt hangsúlyozta, hogy a Srí Lanka-iak toborzását embercsempészetként kezelik.

A colombói kormány tárgyalásokat folytat az ukrán és az orosz külügyminisztériummal a két országban tartózkodó állampolgárainak felkutatásáról és biztonságos hazahozataláról. Az üggyel kapcsolatban kijelentette, hogy „ez egy kényes kérdés”. Hozzátette: „Barátok vagyunk Oroszországgal és Ukrajnával. Ez a két ország fontos számunkra, ezért fordulunk a külügyminisztériumokhoz, hogy állampolgáraink biztonságban hazatérhessenek”.

Kapcsolódó tartalom

Gamini Valeboda parlamenti képviselő hétfőn a törvényhozásban azt mondta, hogy a Srí Lanka-i állampolgárok többségét az orosz hadsereg szervezte be magas fizetések ígéretével, és azzal a hamis biztosítékkal tévesztették meg őket, hogy nem fogják őket harci feladatokra vezényelni.

A védelmi minisztérium honlapján közzétett hirdetésben

arra kérik a családokat, hogy „adjanak tájékoztatást az orosz-ukrán háborúban részt vevő, nyugdíjas korú Srí Lanka-i katonákról”.

A hozzátartozók panaszai azt követően szaporodtak meg, hogy a védelmi minisztérium a múlt héten vizsgálatot indított a két országba utazó állampolgáraikkal kapcsolatban.

A Srí Lanka-i hatóságok többször felszólították honpolgáraikat, ne utazzanak Oroszországba vagy Ukrajnába a háborúban való részvétel céljából. A Srí Lanka-iakat azonban semmilyen korlátozás nem akadályozza abban, hogy külföldre utazzanak, a 2022-es történelmi gazdasági válság nyomán sokan elhagyták a szigetországot.

Kapcsolódó tartalom

A múlt héten a rendőrség őrizetbe vett két nyugalmazott katonát, köztük egy főtisztet, azzal a váddal, hogy illegálisan toboroztak embereket orosz zsoldoscégek számára.

Srí Lanka szomszédai – India és Nepál – megerősítették, az elmúlt évben számos indiait és nepálit toboroztak, hogy az orosz hadsereg oldalán harcoljanak. A Katmanduban márciusban közzétett adatok szerint legalább 19 nepáli halt meg a harcokban.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még