Legalább hárman meghaltak és hat másik utast pedig kórházba szállítottak, miután egy busz pénteken az oroszországi Szentpéterváron két járművel ütközött, majd egy hídról a Mojka folyóba zuhant – írja az Izvesztyija című orosz lap.
BREAKING: Bus falls into a river in St. Petersburg, Russia – multiple dead and injured pic.twitter.com/6j5cMnLRm2
— Insider Paper (@TheInsiderPaper) May 10, 2024
A hat sérültből négyen eszméletlenek voltak, amikor a mentő kiérkezett, két másik utast pedig válságos állapotban szállítottak kórházba. A hírügynökség szerint kilenc embert sikerült kimenteni a buszból.
A balesetről készült felvételeken jól látszik, hogy a busz szinte teljesen víz alá került a város történelmi központjában lévő híd közelében, a mentőszolgálat munkatársai pedig a jármű tetején állva kutattak túlélők után, miközben a mentőautók a hídon várakoztak.

A hatóságok által közzétett videón látható, amint a busz hirtelen kanyarodik, majd a sofőr elvesztve az irányítást nekicsapódik a busszal több autónak, majd átszakítva a korlátot a folyóba zuhan.
A RIA hírügynökség szerint a túlélők közül négy sérült állapota olyan súlyos, hogy vélhetően nem tudják megmenteni az életüket. A mintegy 20 utast szállító busz vezetőjét őrizetbe vették, akit agyrázkódással, zárt koponyasérüléssel és orrtöréssel szállították kórházba.
Délután a műszaki mentés is befejeződött, a Pocelujev-hídról Mojka folyóba zuhant autóbuszt egy daru segítségével emelték ki.