Hatalmas füstfelhők gomolyognak Rafah fölött a Gázai övezet déli részén. A település hét hónapon keresztül szolgált a gázaiak utolsó mentsváraként. Míg a térség többi részét már lerohanták az izraeli katonák terroristák és túszok után kutatva, Rafahot mindeddig elkerülte a szárazföldi haderő – hangzott el az M1 Híradójában.
Hétfő este a Hamász közölte, hogy elfogadja a közvetítők fegyverszüneti javaslatát. Azonban ennek
feltételéül szabták, hogy a csapatokat ki kell vonni Gázából. Izrael ezt elfogadhatatlannak tartja.
A miniszterelnöki kabinetiroda ezért a következő üzenetet tette közzé a közösségi oldalán:
„A háborús kabinet egyhangúlag úgy döntött, hogy Izrael folytatja hadműveletét Rafahban, hogy katonai nyomást gyakoroljon a Hamászra a túszok szabadon bocsátása és a háború egyéb céljainak elérése érdekében.”
Kedd hajnalban a rafahi lakosok izraeli tankokat vettek észre a város keleti felén. Később már arról számoltak be, hogy
a hadsereg házakat robbantott fel az egyiptomi határátkelőhely környékén, valamint harckocsitüzet és tüzérségi lövedékeket is hallani lehetett.
Reggel már az izraeli védelmi erők is felvételeket tettek közzé arról, ahogy bevonulnak a városba. Állításuk szerint több mint százötven célpontot támadtak meg, számos terroristát megöltek, valamint alagútlejáratokat tártak fel.
Kapcsolódó tartalom
A palesztin iszlamisták egy robbanószerrel teli autóval próbálták megállítani őket, de a járművet megsemmisítették.
Ezenkívül arról számoltak be az izraeli katonai rádióban, hogy a hadsereg lezárta az Egyiptomba vezető határátkelőt. Így a segélyszállítmányok átvitele is szünetel.
A palesztin tisztviselők értetlenségüket fejezték ki az izraeli hadsereg támadása miatt. Szerintük már létrejött a megállapodás a harcoló felek között. Rafahban hétfő este az utcára vonultak az emberek, hogy megünnepeljék a fegyvernyugvást, és azt, hogy mégsem kell elmenekülniük a városból.
„Dicséret Allahnak. A sok bánat után most örömöt érzek. Éppen a sarkon álltunk. Féltünk, mert nem tudtuk, hová megyünk, és mi tévők legyünk. Ekkor megszólalt az isteni parancs”
– idézte fel a történteket egy nő.
Amikor kiderült, hogy a zsidó állam nem fogadja el a Hamász válaszát, a túszok családtagjai az utcára vonultak.
A tömeg elfoglalt egy autópályát, majd azon végigvonulva kiabálták: „Megállapodást most!” A transzparensek mellett az elhurcolt szeretteik képeit is a magasba emelték.
Kapcsolódó tartalom
„Azért vagyunk itt, mert közölni akarjuk a kormánnyal, hogy nem állunk le addig, amíg mindenkit haza nem hoznak. Haza kell hoznunk őket egy fegyvernyugvás keretében, és véget kell vetnünk annak a szenvedésnek, amit a túszoknak át kell élniük. Máskülönben túl késő lesz” – mondta egy tüntető.
Eközben a libanoni Hezbollah légicsapást hajtott végre az Izrael északi részén található Metula városa ellen.
Bár a települést már a konfliktus kezdetén kiürítették, a támadásban így is életét vesztette két izraeli tartalékos katona. Emellett mind a Hezbollah, mind a zsidó állam arról számolt be, hogy csapásokat indított egymás katonai létesítményei ellen – fogalmaztak az M1 híradóban.
Kiemelt kép: izraeli katonák katonai járművekkel gyülekeznek a Gázai-övezet déli határánál, a palesztinok lakta Rafah város közelében, 2024. május 1-jén. (Fotó: EPA/Atef Safadi)