Baleset

Halálos közlekedési baleset történt Budapesten, elterelik a forgalmat

Georgiában második olvasatban is elfogadták a „külföldiügynök-törvényt”

Georgiában szerdán este második olvasatban is elfogadták a „külföldiügynök-törvényt”, miközben a tbiliszi parlament épülete előtt tüntetők ellen a hatóságok vízágyúkat, könnygázt, gumilövedékeket vetettek be tömegoszlatásra.

Kapcsolódó tartalom

A 150 fős georgiai törvényhozás jelenlévő tagjaiból 83-an támogatták 23 szavazat ellenében a vitatott előterjesztést. A szavazást megelőzően az AFP francia hírügynökség helyszínen lévő tudósítói szerint tüntetők tízezrei vonultak utcára georgiai és uniós zászlókat lengetve, hogy tiltakozzanak a törvényjavaslat elfogadása ellen, amelyet azonban még majd harmadik – és ezzel végső – olvasatban is el kell fogadnia még a parlamentnek.

A TASZSZ orosz hírügynökség helyszíni beszámolója szerint a hatóságok gumilövedékeket is bevetettek, amelyek miatt legalább egy ember sérülést szenvedett.

Szalome Zurabisvili államfő támogatásáról biztosította a tüntetőket.

A rendőrség már az előző nap is könnygázt, illetve vízágyúkat vetett be a tiltakozók ellen és hatvanhárom tüntetőt vett őrizetbe.

Kapcsolódó tartalom

A Georgiai Álom – Demokratikus Georgia kormánypárt áprilisban terjesztette ismét a parlament elé azt az indítványt, amely előírná, hogy azokat a szervezeteket, amelyek anyagi eszközei több mint 20 százalékát külföldről finanszírozzák, külföldi befolyásoló ügynökökként regisztráltassák. Bírálói ezt ahhoz a törvényhez hasonlítják, amelyet Oroszország széles körben alkalmaz a másként gondolkodók elleni fellépéshez.

A törvényjavaslat újbóli beterjesztése ellen április 15. óta az ellenzék és a civil szervezetek újra és újra az utcákra vonultak.

Az Európai Unió, amely decemberben adta meg Georgiának a tagjelölti státuszt, felszólította a tbiliszi vezetést, hogy vonja vissza ezt az előterjesztést.

Kiemelt kép: A kormányzó Georgiai Álom – Demokratikus Georgia pártnak a „külföldiügynök-törvényt” támogató tbiliszi tüntetése 2024. április 29-én (Fotó: MTI/EPA/David Mdzinarisvili)

Ajánljuk még