Gyász

Elhunyt Maggie Smith, a Harry Potter-filmek McGalagony professzora

Megtiltották a kapcsolattartást az Iránban bebörtönzött és halálra ítélt rappernek

Megtiltották az iráni hatóságok a múlt héten halálra ítélt Tomádzs Szalehi rappernek, hogy a börtönből telefonhívást kezdeményezzen, feltehetően a zenész közösségi médiacsatornáin rokonai által közzétett bejegyzések miatt – tudatta kedden az X-en Szalehi egyik ügyvédje.

Amír Rájszian közölte továbbá, hogy jogi lépéseket tervez a hét végén hivatalosan is kihirdetett halálos ítélet ellen, amely Iránban és más országokban is nagy felháborodást váltott ki. A rapperrel ugyanakkor jelenleg semmilyen módon nem lehet kapcsolatba lépni – fűzte hozzá.

Az Iránban igen népszerű rapperre, aki mind a közösségi médiában, mind pedig dalszövegeiben több alkalommal biztosította támogatásáról a kormányellenes megmozdulások résztvevőit, és maga is részt vett több demonstráción, a 2022 őszén kirobbant tüntetéshullámban betöltött szerepéért szabtak ki halálbüntetést.

Szalehi halálos ítélete ellen múlt pénteken felszólalt Völker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa is,

akinek hivatala szerint Iránban eddig kilenc embert végeztek ki amiatt, hogy részt vettek a 22 éves kurd nő, Mahsza Amini halálát követően kirobbant tüntetéseken. Aminit az erkölcsrendészet vette őrizetbe az öltözködési szabályok megsértése címén, a fiatal nő a hatósági őrizetben rövid időn belül meghalt.

Míg az iráni igazságszolgáltatás Szalehire halálbüntetést szabott ki, egy másik, nagy horderejű korrupciós ügyben felülbírálta korábbi döntését, és az ország egykor leggazdagabb embere, Babak Zandzsani ellen 2016-ban hozott halálos ítéletet húsz év letöltendő börtönbüntetésre enyhítette.

Zandzsanit 2013 decemberében tartóztatták le azzal a gyanúval, hogy elsikkasztott 2,8 milliárd dollárt olyan iráni kőolajexport-tételek ellenértékéből,

amelyeket a nemzetközi szankciók megkerülésével hajtott végre Irán. Azt nem tudni, hogy a jelenleg 50 éves férfi esetében figyelembe veszik-e az ítélet óta börtönben letöltött éveket.

Az iráni igazságügyi tárca közlése szerint az üzletemberre kiszabott halálos ítéletet azért vizsgálták felül, mert Zandzsani az elmúlt években visszafizette az államnak az okozott károkat, illetve az elsikkasztott összeg negyedét.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még