Több kell annál, hogy a NATO-tagok sorra jelentik be a fegyverszállításokat Ukrajnába, a nyugati fegyvereknek minél előbb meg kell érkezniük a háborúba – közölte a NATO-főtitkár hétfőn Kijevben. Jens Stoltenberg arról beszélt: a szövetségeseknek még a saját érdekeiket is alá kell rendelniük Kijev igényeinek.
„Ha a szövetségesek azzal a választással szembesülnek, hogy a saját üres készleteiket töltsék fel megfelelve a NATO elvárásainak, vagy Ukrajnát segítsék, akkor az ukránok támogatásának kell elsőbbséget élveznie és az első helyen állnia” – jelentette ki a NATO-főtitkár, és kiemelte:
Kijev megkapja az amerikai Patriot rakétákat, de más fegyverek szállítását is növelni fogják.
Úgy fogalmazott: a szövetség keményen dolgozik Ukrajna sürgős szükségleteinek kielégítésén.
A Patriot rakéták pedig már közel vannak az ukrán határhoz, és ukrán részről az is felmerült, hogy Lengyelországnak kellene védenie Ukrajna nyugati légterét. Az M1 Lengyelországban forgató stábja több ilyen fegyverrendszert is látott egy légibázison. Az amerikai katonák háromszor állították meg a Híradó munkatársait, azt érzékeltetve, hogy nagy a feszültség.
Nemrég az is szóba került, hogy nukleáris fegyvereket kellene telepíteni Lengyelországba. Andrzej Duda lengyel elnök a múlt héten arról beszélt, hogy országa egy NATO-program keretében kész atomtölteteket fogadni.
Az Egyesült Államok és Lengyelország mellett például Németország, Hollandia, az Egyesült Királyság és a balti államok is elkötelezettek, hogy Kijevet fegyverekkel segítsék.
Közben Brüsszelben már arról beszélnek, hogy a következő ciklusra az Európai Unióban egy háborús költségvetést fogadhatnak el – számolt be a Politico. A brüsszeli lap szerint
a pénzt egyebek mellett a tagállamok befizetéseinek növelésével, adóemeléssel és új adók bevezetésével, illetve az EU hatáskörének növelésével teremtenék elő.
Emmanuel Macron francia elnök is szinte hetente tesz háborús nyilatkozatokat. Korábban azt latolgatta, hogy nyugati katonák mehetnének Ukrajnába. Nemrég pedig azt mondta: nukleáris fegyvereket is magába foglaló európai védelmi politikáról nyitna vitát, mert szerinte csak egy atomarzenállal lehet elrettenteni Oroszországot.
„Emmanuel Macron a háború fő szónoka lett, és sok EU-s tagállami vezető is csatlakozott hozzá” – mondta az Alapjogokért Központ elemzője, Lajkó Fanni. Szerinte a katonai beavatkozás, illetve a nukleáris fegyverek emlegetése csak szítja a feszültséget, és könnyen belesodorhatja Európát a háborúba.
Az elemző kiemelte: Macron és támogatói az Európai Unió polgárainak életét veszélyeztetik, ugyanis Moszkva is előbb-utóbb lépni fog valamit, ami már egyet jelentene a harmadik világháború kitörésével, és a nukleáris fegyverek bevetésével.
Kiemelt kép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a NATO-tagországok csúcstalálkozóján Vilniusban. (Fotó: MTI/EPA/Filip Singer)











