Baleset

Több autó ütközött össze, lezárták a főutat

Egy német katonatiszt beismerte, hogy Oroszországnak kémkedett

Egy német katonatiszt hétfői bírósági meghallgatásán beismerte, hogy Oroszországnak kémkedett katonai információkat adva át.

A vádak nagy része stimmel” – mondta hétfőn a düsseldorfi tartományi főbíróságon az Alternatíva Németországnak (AfD) párthoz közelálló 54 éves férfi, azzal indokolva tettét, hogy tartott egy esetleges nukleáris eszkalációtól az ukrajnai háborúban.

Kapcsolódó tartalom

A bíróság adatai szerint a férfi kérte felvételét az AfD-be, tagsági kérelmét jóvá is hagyták tavaly júliusban. Korábban a Die Linke párttal is kereste a kapcsolatot, de a baloldali pártnak a német hadsereget elutasító álláspontja miatt tőlük végül elfordult.

Állítása szerint a lökést számára egy a TikTokon közzétett hír adta meg ahhoz, hogy az orosz konzulátushoz forduljon. A százados szerint akkoriban egy oroszbarát, AfD-hez közeli influenszert követett a közösségi videómegosztó alkalmazáson.

Mint mondta, számára az volt a lényeg, hogy még időben biztonságba tudja vinni családját. Úgy fogalmazott: azért kereste a kapcsolatot az orosz féllel, hogy időben figyelmeztessék arra, hogy mikor fog robbanni. Akkoriban arra számított, hogy hamarosan taktikai atomfegyverek bevetése történik meg. Hozzátette, hogy akkoriban nagyon rossz mentális állapotban volt.

Kapcsolódó tartalom

A százados ellen Oroszország számára történő kémkedés különösen súlyos esete miatt emeltek vádat. A férfi a német hadseregnél egyebek között elektronikus hadviselési eszközökért felelt – ismertette a német szövetségi vádhatóság képviselője a vádemelésnél. Az illetékes ügyész kijelentette, a vádlott célja az volt, hogy „előnyhöz juttassa a jelen politikai környezetben az orosz haderőt”.

Az ügyben eljáró bíró kijelentette, hogy a vádlott által felhozott indoklást „csak nehezen tudja elhinni”. A vádlott számára ugyanis egyszerűbbnek tűnt elárulni a hazáját, mintsem orvoshoz fordulni – tette hozzá.

A vádak szerint a százados 2023 májusától önszántából ajánlotta fel együttműködését, bizalmas információkat továbbított a bonni orosz főkonzulátusnak, illetve a berlini orosz nagykövetségnek több alkalommal is. Bár megkereséseire nem kapott választ, újra és újra próbálkozott – postán, e-mailen, interneten keresztüli és telefonfülkéből indított hívásokkal.

A férfit elítélése esetén tíz évig terjedő börtön fenyegeti.

A vádlottat Koblenz városában vették őrizetbe tavaly augusztus 9-én.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még