Fontos

Csütörtökön 10-től Kormányinfó

Fegyvercsomag Ukrajnának: mit tartalmaz az eddigi legnagyobb amerikai támogatás?

| Szerző: hirado.hu
Hivatalosan is bejelentették az eddigi legnagyobb amerikai fegyvertámogatást Ukrajnának. A 6 milliárd dollár értékű csomag egyebek mellett légvédelmi rakétákat, nagy mennyiségű tüzérségi lőszert, légi bombákat és drónokat tartalmaz. Lapértesülés szerint Washington azt is engedélyezte, hogy a korábban, titokban leszállított nagy hatótávolságú rakétákat a Krím-félsziget ellen is bevessék az ukránok. A lépés tovább növeli a háború kiszélesedésének veszélyét, miközben egy amerikai elemzés szerint az amerikai-orosz párbeszéd megszokott csatornáinak hiányában drámaian csökkent a konfliktusok megelőzésének esélye.

„Örömmel jelentek be egy újabb, 6 milliárd dolláros kötelezettségvállalást az ukrajnai biztonsági segítségnyújtási kezdeményezésen keresztül. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy új katonai eszközöket szerezzünk be Ukrajna számára az amerikai ipartól” – így jelentette be pénteken Lloyd Austin az amerikai védelmi miniszter, hogy Washington minden korábbinál nagyobb összegű fegyvercsomag szállítását hagyta jóvá Kijev számára.

A most bejelentett, légvédelmi rakétákból, tüzérségi lőszerből és más fegyverekből álló segély már a második részlete annak a csaknem 61 milliárd dolláros katonai támogatásnak, amelyet a kongresszusi szavazás után Joe Biden a hét elején szentesített aláírásával. Közben

az amerikai kormány már elismerte, hogy még márciusban száznál is több nagy hatótávolságú rakétát szállított titokban Ukrajnába.

A New York Times Pentagon-beli forrásokra hivatkozva azt is közölte, hogy a katonai vezetés engedélyezte az ATACMS rendszer bevetését a Krím-félsziget ellen is. A lépéssel Washington Németországot is arra akarja rábírni, hogy szállítson Ukrajnának az 500 kilométernél is nagyobb hatótávolságú Taurus cirkálórakétáiból.

Ezt Berlin eddig a háborús konfliktus kiszélesedésétől tartva elutasította, különösen, amióta az orosz hírszerzés lehallgatott egy beszélgetést, amelyen

német parancsnokok a Krímet az orosz szárazfölddel összekötő Kercsi-híd felrobbantásáról tárgyaltak.

A nyugati szövetségesek között azonban sokan kiállnak Ukrajna katonai támogatásának fokozása mellett. A NATO főtitkára nemrég azt mondta, hogy a tagállamoknak saját készleteiket is feláldozva fokozniuk kell a fegyverszállítást.
A háborús feszültséget még tovább élezte a lengyel elnök, aki egy a hét elején megjelent lapinterjúban azt mondta: országa

kész atomfegyvert fogadni, ha a NATO meg akarja erősíteni keleti szárnyának védelmét.

Az államfő szavait a baloldali kormány sem utasította el. Sőt, a külügyminiszter csütörtökön elismerte a parlamentben, hogy támogatják az amerikai csapatok és fegyverek jelenlétének fokozását.

„Lengyelország biztonságának alapja továbbra is a transzatlanti szövetség marad, az Egyesült Államok vezető szerepével. Célunk az amerikai szerepvállalás fenntartása és erősítése Európában, a szövetség európai pillérének megerősítésével egyidőben” – mondta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter.

Előzőleg Emmanuel Macron francia elnök beszélt arról még februárban, hogy nem lehet kizárni nyugati csapatok Ukrajnába küldését. Az államfő azóta is többször kijelentette, hogy nem szabad megengedni, hogy Oroszország győzzön a háborúban.

A nyugati katonák ukrajnai szerepvállalása azonban óhatatlanul a konfliktus kiszélesedésével jár, mert egy ilyen lépést Moszkva nem hagyhat válasz nélkül – erre figyelmeztettek az orosz kormányzat tagjai.

Szergej Lavrov külügyminiszter azzal vádolta az nukleáris fegyverrel rendelkező Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát és Franciaországot, hogy

atomháborúba akarják hajszolni a világot.

Az erősödő nyugati szerepvállalás miatt valóban erősödik a háborús fenyegetés – ez szerepel az amerikai Haditengerészeti Elemzések Központja által készített dokumentumban. A Pentagonnak is tanulmányokat készítő szervezet friss elemzése szerint a hagyományos amerikai-orosz kommunikációs csatornák elvesztése súlyosan csökkenti a válság megelőzésének esélyét egy konfliktus esetén.

Ajánljuk még