Aktuális

Izraeli légicsapások érték Bejrútot, miközben Libanonból és Gázából is rakétázták Izraelt

Hivatalba lépett Haiti átmeneti kormánya, miközben a fegyveres bandák tovább garázdálkodnak

Haiti átmeneti tanácsa csütörtökön ünnepélyes keretek között hivatalba lépett, hivatalossá téve Ariel Henry korábbi miniszterelnök lemondását, miközben a karibi szigetország a biztonság megteremtésére törekszik a káoszt és nyomort okozó, évek óta tartó bandák által elkövetett erőszak után.

Henry pénzügyminisztere, Michel Patrick Boisvert lesz az ideiglenes miniszterelnök, amíg az átmeneti tanács ki nem nevezi az új kormányfőt, a kabinetet és az ideiglenes választási tanácsot, amely előkészíti a feltételeket a választások megtartásához.

Regine Abraham, a tanács egyik tagja elmondta, a testület a biztonságra, az alkotmányreformról szóló társadalmi párbeszédre, a választások előkészítésére, az igazságszolgáltatás újjáépítésére és a gazdaságra fog összpontosítani.

A helyi média még a tanács beiktatásakor is házak felgyújtásáról és lövöldözésről számolt be a főváros központjában. Fotókat is közölt a Port-au-Prince fölé emelkedő sűrű füstoszlopokról, továbbá olyan videókat, amelyeken helyiek menekülnek.

A fegyveres bandák évek óta törekszenek kiterjeszteni elenőrzésüket a fővárosra és megbuktatni Henryt. Azóta, hogy a politikus a múlt hónapban lemondásra kötelezte magát, szélesebb körű „forradalomra” szólítottak fel.

A hét elején Jimmy „Barbeque” Cherizier bandavezér már az átmeneti tanács tagjait is figyelmeztette, „készüljenek fel”. A hétvégén hangfelvételek terjedtek a közösségi médiában, amelyeken Cherizier úgy tűnt, hogy arra utasítja katonáit, hogy válogatás nélkül gyújtsanak fel házakat Delmasban, a főváros elszegényedett részén, ahol ő maga is felnőtt.

Henry a múlt hónapban jelentette be, hogy távozik tisztségéből. Február végén hagyta el Haitit, hogy támogatást kérjen az ország fegyverhiányos rendőrségének, de Puerto Ricóban rekedt, amikor a bandák a főváros teljes átvételével fenyegetőztek, és nem engedték landolni a repülőgépét. Távollétében Boisvert töltötte be a megbízott miniszterelnöki tisztséget.

Az átmeneti kormány mandátuma 2026 februárjáig tart, és nem meghosszabbítható. Az új miniszterelnök vagy a tanácselnök kinevezésére nem tűztek ki időpontot.

Kiemelt kép: Michel Patrick Boisvert, Haiti újonnan megválasztott ideiglenes miniszterelnöke (k) az eskütétele után a fővárosban, Port-au-Prince-ben 2024. április 25-én. A három éve anarchia sújtotta karibi szigetországban március elején több fegyveres csoport egyesítette erejét annak érdekében, hogy elfoglalják a főváros, Port-au-Prince stratégiai fontosságú területeit. A bandák lemondásra kényszerítették Ariel Henry korábbi miniszterelnököt (Fotó: MTI/AP/Ramon Espinosa)

Ajánljuk még