„A hadsereg nemcsak megmutatta erejét, de az ország és a nép nemzetközi tekintélyét, illetve nemzeti büszkeségét is megőrizte” – mondta.
Kapcsolódó tartalom
„Nem az a fő kérdés, hogy hány rakétát lőttünk ki és mennyi talált célba, az számít igazán, hogy Irán megmutatta erejét a művelettel” – jelentette ki Hamenei, akit az iráni hírügynökségek idéztek.
„A legutóbbi műveletben a fegyveres erőknek sikerült a lehető legkisebbre leszorítani a kiadásokat, miközben a lehető legtöbbet nyerték vele” – emelte ki Hamenei. Egyben sürgette a katonai tisztségviselőket, hogy „fáradhatatlanul dolgozzanak a hadsereg korszerűsítésén és tanuljanak az ellenség taktikájából”.
Irán több mint 300 harceszközzel végrehajtott támadása megtorlás volt amiatt, hogy április elején Izraelnek tulajdonított rakétacsapás érte damaszkuszi külképviseletét. A támadóeszközök nagy részét a levegőben megsemmisítették, lényegi károkat nem okoztak.
Kapcsolódó tartalom
Péntek hajnalban erős robbanások hallatszottak a közép-iráni Iszfahán körzetében, egy katonai bázis közelében, és ezeket hírügynökségi jelentésekben – elsősorban magas rangú amerikai tisztségviselőkre hivatkozva – Izraelnek tulajdonították. Hivatalos iráni tájékoztatás szerint a helyi légvédelem lépett működésbe, és drónokat semmisített meg. Egyelőre sem iráni, sem izraeli részről nem erősítették meg, hogy izraeli műveletről volt szó.