A Joe Biden elnök által hónapok óta szorgalmazott segélyterv
61 milliárd dollárt irányoz elő az Oroszországgal háborúban álló Ukrajna számára, Izrael pedig több milliárd dollárra számíthat egyebek mellett a Vaskupola néven ismert rakétavédelmi rendszere megerősítéséhez.
Kapcsolódó tartalom
A képviselők támogatást szavaztak meg Tajvannak, hogy segítsék Kínával szemben, és intézkedést hoztak, amellyel ultimátumot szabnak a TikTok kínai videómegosztó szolgáltatásnak: megtiltják az alkalmazás használatát az Egyesült Államokban, ha a közösségi portál nem szakít a ByteDance nevű anyavállalatával és Kínával.
A törvényjavaslatról még a szenátusnak is döntenie kell.
Chuck Schumer, a demokrata pártiak szenátusi vezetője szerint a felsőház már kedden tárgyalhatja a jogszabályt.
A kiemelt képen az amerikai kongresszus washingtoni épülete, a Capitolium. (Fotó: MTI/EPA/Branden Camp)