Aktuális

Olaf Scholz telefonon tárgyalt Vlagyimir Putyinnal

EP-elnök: Szembe kell nézni azzal a lehetőséggel, hogy Oroszország befolyásolhatja a közelgő uniós választásokat

Szembe kell nézni azzal a lehetőséggel, hogy Oroszországnak a közelgő júniusi európai választások előtt, dezinformációs eszközökön keresztül a Kreml-barát érzelmek erősítésére tett kísérletei már nem csupán fenyegetést jelentenek – jelentette ki Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke szerdán, a brüsszeli uniós csúcsra érkezve.

Az Európai Parlament készen áll arra, hogy minden lehetséges módon támogassa az uniós tagállamokat a demokratikus döntéshozatali folyamatainkba való rosszindulatú beavatkozás visszaszorításában és kezelésében” – emelte ki az uniós törvényhozó testület elnöke.

Felhívta a figyelmet, hogy Ukrajna támogatásával kapcsolatban a tagállamok nem engedhetnek, segítségnyújtásuk Ukrajna felé nem ingadozhat. „Fel kell gyorsítanunk és fokoznunk kell a szükséges felszerelések szállítását, beleértve a légvédelmet is” – hangsúlyozta.

A gazdasági kérdésekről szólva az EP-elnök kiemelte, hogy az egységes piac az alapja az EU növekedésének, a konvergencia erőteljes motorja és az unió legértékesebb eszköze.

Az egységes piac egy fejlődő projekt, amely szervesen kapcsolódik az EU stratégiai prioritásaihoz. Úgy vélem, hogy gazdasági térségünk még mindig magában hordozza a lehetőséget, hogy még szélesebb körű előnyöket biztosítson népünk számára. Itt az ideje, hogy megújítsuk az iránta való elkötelezettséget. Ez az egységes piac elmélyítését jelenti” – hangoztatta.

Mint mondta, több erőfeszítésre van szükség a versenyfeltételek kiegyenlítése érdekében, és ugyanilyen szintű elkötelezettségre van szükség az energia és a zöld átmenet terén is.

Metsola szerint Ukrajna, Moldova, Georgia és a Nyugat-Balkán uniós csatlakozásának továbbra is kiemelt helyen kell szerepelnie stratégiai és politikai napirenden.

Iránnal kapcsolatban kijelentette, hogy hétvégi támadása Izrael ellen további feszültségeket gerjeszthet a térségben. Az EU továbbra is azon fog dolgozni, hogy hogy a feszültség csökkenjen, és elkerüljük az újabb vérontást – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy az „aggasztó fejleményekkel indokolják az újabb szankciók bevezetését Teherán ellen drón- és rakétaprogramjai miatt.”

A gázai helyzettel összefüggésben Metsola az Európai Parlament nevében tűzszünetet szorgalmazott, továbbá az izraeli túszok azonnali szabadon bocsátására szólított fel.

A Hamász nem működhet tovább büntetlenül. Így juttathatunk több segélyt Gázába, menthetünk meg ártatlan életeket, és így mozdíthatjuk elő a kétállami megoldást, amely valódi perspektívát ad a palesztinoknak és biztonságot Izraelnek” – húzta alá a uniós parlament elnöke.

Ajánljuk még