Aktuális

Olaf Scholz telefonon tárgyalt Vlagyimir Putyinnal

Betilthatják a dohánytermékek eladását a 2009 után születetteknek Nagy-Britanniában

Betiltanák a dohányzást az Egyesült Királyságban. Egy törvénytervezet szerint azok, akik 2009 után születtek, legálisan már nem vehetnének dohányterméket, így idővel eltűnne a dohányzás az országból. A londoni parlament előzetesen elfogadta a javaslatot, még két körben kell támogatást szereznie a jogszabálynak. Ha elfogadják, ez lehet a világ legszigorúbb dohányzásellenes törvénye.

Elsöprő többséggel támogatta kedden a londoni parlament azt a határozatot, amivel az Egyesült Királyság betiltaná a dohánytermékek árusítását a 2009-ben és az utána születetteknek.

„Itt, az Egyesült Királyságban percenként egy kórházi eset a dohányzás emberi ára. A dohányzás a korai demencia egyik kockázati tényezője.

Vannak, akik egész hátralévő életükben oxigénhez kötve kénytelen élni” – vezette fel a tervezetet Victoria Atkins, a brit egészségügyi miniszter.

A hagyományos dohánytermékek és az elektromos cigaretták árusításának tilalmát Rishi Sunak miniszterelnök terjesztette elő tavaly ősszel. A tervezet szerint a 2009 január elseje után születettek számára tilos lesz dohányárut eladni, a most 14–15 éves britek így soha nem kerülnének olyan életkorba, hogy legálisan vegyenek cigarettát. A tervezet fontos része, hogy a tiltás nem csak a hagyományos dohánytermékekre, hanem az  elektromos cigarettákat is vonatkozna. Ezek ugyanis a fiatalok körében lényegesen népszerűbbek, mint a hagyományos füstölés.

Az e-cigaretták eladása nagyon megugrott, ez pedig szerintem igen veszélyes. Tudom, hogy a lányom barátai szerint menő, és szerintem sokan a cigire is épp így szoktunk rá

– mondta egy brit édesanya. A gyermekgyógyászok arra figyelmeztetnek, hogy a fejlődésben lévő fiatalok tüdejét, szívét és agyműködését is veszélyeztetheti az elektromos cigarettázás.

Az e-cigarettázás része a fiatalok kultúrájának. Mindenki e-cigizik mostanság. Szóval egy eszköz, amit azért találtak ki, hogy az emberek leszokjanak a dohányzásról, most egyszerűen közvetlen függőséget okoz” – mondta egy londoni lakos.

A dohánytermékek árusításának tiltása azokra nem vonatkozik, akik 2009 előtt születtek, vagyis

a nagykorúak továbbra is belátásuk szerint vásárolhatnak majd hagyományos és elektromos cigarettát.

A brit parlament döntésének ugyanakkor ellenzői is akadnak.

Fiatalok dohányoznak a glastonbury fesztiválon. A 2009 után született állampolgároknak erre valószínűleg nem lesz lehetősége. (Fotó: EPA)

A tiltás soha nem volt megoldás semmire. A mentolos cigarettákat is betiltották, de az emberek becsempészik más országokból” – mondta egy dohányüzlet tulajdonosa.

A törvény egyelőre nem lépett hatályba: a Lordok Házának is döntenie kell róla, majd harmadik olvasat után ismét szavaz a tervezetről az angol alsóház. A siker azonban szinte biztos, ugyanis

az előterjesztő jobboldal jelentős része mellett a baloldali Munkáspárt teljes egésze is támogatja a javaslatot.

Kiemelt kép: Brit konzervatív képviselők a dohánytermékek vásárlását a fiatalok számára megtiltó törvényjavaslatot nyújtanak be a parlament alsóházában, 2024. április 16-án (forrás: MTVA)

Ajánljuk még